Majd az elsők közt ismerték el tészként a Floratom-Ker Szövetkezetet, mely hazai és külföldi vevőkhöz egyaránt eljuttatja a tagok kiváló minőségű áruját. A tész jelenleg 26 hektárról értékesít paradicsomot és paprikát, és 1,5 hektárról gerberát.
A hathektáros elavult, alacsony, több mint harmincéves üvegházblokk helyén készült el tavaly télen még egy korábbi pályázaton nyert támogatással a két háromhektáros high-tech berendezés. Ezekkel párhuzamosan pedig egy 6,7 hektáros zöldmezős beruházás is megvalósult a Vidékfejlesztési Program támogatásával, tudtuk meg Szabó István ügyvezetőtől. A kertészmérnök és közgazdász végzettségű szakember harminc éve ezen a telepen kezdte szakmai pályafutását, dolgozott telepvezetőként, majd a kereskedelmet, beszerzéseket szervezte, irányította és a 2022-es tulajdonosváltáskor került a cégcsoport élére.

Több telephelyen, több lépcsőben Floratom-Ker cégénél
A Floratom cégcsoport a központi telephelyen lévő új, 12,7 hektáros üvegházon kívül a szegedi olajmezőn további 1,5, Mihálytelken 6, Újszegeden 2,2, Szigetváron 4 hektáros berendezésekben hajtat. Az összesen 25,5 hektár felületből mindössze négy hektárt foglal el a paprika (tölteni való fehér, PCR és hegyes erős típusok), és szűk másfél hektárt a gerbera, a többin paradicsomot termesztenek.

A Floratom-Ker Szövetkezet az áru többségét (80%) korábban a nagybani piacokon adta el, amihez szerény áruházi beszállítás társult. Ez annyit változott az utóbbi években, hogy mintegy 20%-ra nőtt az export aránya, 30%-ra csökkent a nagybani piaci értékesítés, a fennmaradó 50% pedig megoszlik az áruházláncok és egyéb beszállítók között. Jelenlegi forgalma – csaknem 10 ezer tonna paradicsom és 500 tonna paprika – várhatóan növekedni fog, mert az új tulajdonos szándéka, hogy folytatódjanak a fejlesztések. A legújabb támogatási felhívás keretében is pályázni fognak a szentmihályi és szigetvári üvegházak korszerűsítésére, újak építésére. Az a cél, hogy olyan üzemméret alakuljon ki, ami megállja a helyét az árversenyben.
Hagyományos üveg, diffúz festék
A Kunföldháti Szociális Szövetkezet és a Floratom-Ker Szövetkezet 3-3, valamint az utóbbi 6,7 hektáros beruházása alig egy hónap különbséggel lett kész, tavaly február végétől ültették bele a Hollandiából rendelt paradicsompalántákat. Olyannyira szoros volt a befejezés, hogy a palántaérkezés előtti este volt lehetőség először élesben kipróbálni a fűtésrendszer minden elemét, magyarázta Szabó Balázs fejlesztési vezető, aki egyebek mellett a beruházási csapat tagjaként vesz részt a cégcsoport projektjeiben.
A projektcég a Global Glasshouse Kft. volt, a kivitelezésben több vállalkozás dolgozott, az üvegházakba beépített technológiát pedig jórészt a Brinkman Kft.-től vásárolták.

A holland Olsthoorn Greenhouse Projects által szállított üvegházak gerincmagassága 6 méter, a hajószélesség 8 méter, és minden hajóban öt függesztett csatornán termesztenek. Az oszloptávolság 4,5 méter, illetve az újabb tervezésű 6,7 hektáros berendezésben 5 méter, aminek köszönhetően nemcsak a költségeket tudták csökkenteni, hanem az árnyékoló felület is kisebb lett.
A polikarbonát oldalfalakra hagyományos üvegből készült a tető.