Lófogászat régen és ma
A lovak metszőfogából meg lehet saccolni ugyanis a lovak életkorát. Idős, kivénhedt csatalóra nem volt senkinek szüksége, amikor a lovak még munkatársak voltak. Hiszen az idős lovak sem a szántóföldeken, se a bányákban, se fuvarozásban, se a háborúban nem tudtak már úgy teljesíteni, mint fiatalabb, egészségesebb társaik.
Régészeti leletek bizonyítják, hogy már az ősi Egyiptomban rendszeresen reszelték a lovak fogát. Mongóliában pedig egy kb. 3.000 éves olyan lófogsort találtak, ahol a farkasfogakat sebészileg távolította el az ember.

Farkasfog a zabla útjában
A lovak növényevő állatok, s ehhez igazodik fogazatuk is. A metszőfogaik a szálastakarmány megmaradásáért és letépéséért felelős. Annak érdekében pedig, hogy a növényi rostokat megfelelően fel tudják aprítani, ún. zománclécekkel rendelkeznek az őrlőfogaik. A fogak eltérő funkciójából adódik a metsző- és az őrlőfogak morfológiai különbsége is.
Méretéből és helyzetéből adódóan gyakran okoznak lovaglás vagy hajtás során diszkomfortot a zablával való érintkezés során. Ez is már egy régóta ismert tény, ami bizonyos időre feledésbe merült.
Hiába a jó takarmány, ha nem hasznosul!
Az anatómiai adottságoknak is köszönhetően (az alsó állkapocs íve keskenyebb, mint a felsőé), valamint a nyolcas alakú rágó mozgás csökkenése az abraktakarmány etetése során is segíti az őrlőfogak szélein (felső fogsor külső, pofa felőli, az alsó fogsor belső, nyelv felőli szélén) az éles szélek (csipkék) kialakulását. Mindez a szájüregben kialakuló diszkomfortot, a pofa és/vagy nyelv nyálkahártyájának sérülését okozza.
Emellett bizonyos egyedekben hullám-, lépcső- vagy akár ún. olló fogazat is kialakulhat. Ez mind-mind rontja a takarmány megfelelő előkészítését (felaprítás, nyállal való összekeverés).
A takarmányhasznosítás szinte minden esetben csökken, ami azon felül, hogy pazarlást okoz súlyosabb és/vagy hosszabban fennálló esetben a ló kondíciójának romlásához (fogyás) vezet. A nem megfelelően előkészített takarmány a ló életét veszélyeztető kólikát is okozhat.