A Budatétényi Rózsakertben rendezték meg a Bloom Fest Budapest kiállítást, ahol a főszerep természetesen a rózsáké volt, de kertészetek, növény- és virágárusok, előadások és vezetett rózsakerti séta is várta a látogatókat. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Tájépítészeti, Településtervezési és Díszkertészeti Intézet fenntartásában működő rozáriumot Boronkay Gábor, a Dísznövénytermesztési és Zöldfelület-gazdálkodási Kutatócsoport tudományos főmunkatársa, a rózsakert kurátora mutatta be. Mesélt a budatétényi kutatóintézet munkájáról, a rózsák történetéről, valamint a legérdekesebb és legjelentősebb fajtákról.
A Kertészeti Kutatóintézetet 1950-ben alapították, akkor még zöldség- és dísznövényekkel is foglalkoztak Budatétényben. Márk Gergely fiatalon került az intézethez, két kutatási területként a szárazságtűrő gyógynövényeket és a szabadföldi rózsákat kapta.
Magyarország egész területéről gyűjtötte össze a fellelhető rózsatöveket, melyeket először a budatétényi Györgyháza (ma György-villa) kertjében ültettek el. Ma is ez a gyűjtemény alapja, de hamar kinőtte a rendelkezésre álló területet, ezért létrehoztak egy új kertet, kifejezetten rózsák bemutatására Ormos Imre professzor tervei alapján. A kert 1963-re elkészült, és a következő évben megnyitották a kapuit a nagyközönség előtt, hamar népszerűvé vált, ma is szabadon látogatható.
A kutatóintézetben ma egyebek között fagytűrő alanyokat vizsgálnak, értékelik a rózsafajták klímatűrését és díszítőértékét, valamint a fajták leírhatóságával is foglalkoznak, melyekhez értékelő módszereket dolgoznak ki.
A kert felső részén a magasabb, vágásra nemesített teahibrid fajták kaptak helyet, középen vannak az alacsonyabb polyanthák és floribundák, míg az alsó harmadba a törpe fajták kerültek. Az ágyások egy része felújításra szorul, mert a tövek kiöregedtek, illetve a talajuntság, a felszaporodott kártevők (fonálféreg, orsógomba) miatt, ami nem csoda, hiszen már hatvan éve élnek itt rózsák. Új ágyások nyitásával és talajfertőtlenítéssel, esetleg a régi ágyások legalább tízéves pihentetésével szeretnék orvosolni a gondot, magyarázta Boronkay Gábor.
A kiállítást minden évben a fő virágzási időben tartják (május végén, június elején), az idén azonban a korai meleg miatt a többség már elnyílóban volt, csak a kései fajtákat láthatták csúcsformában az érdeklődők.
A vágórózsákra jellemző hosszú, erős száron az egyetlen nagy, illatos virág sorokba ülteteve nem mutat olyan jól, mint vázában. Sárga virágú vágórózsa az 1900-as évek előtt nem is létezett, ezt a színt a perzsa rózsákkal való keresztezésből kapták, melyek az európai klímán érzékenyek a betegségekre. Már léteznek rezisztens fajták, de számuk ma is kevés.
A polyantha rózsák az 1800-as években különlegességnek számítottak, szeder- vagy bodzavirágú rózsának is nevezték őket. A Rosa chinensis és a Rosa multiflora keresztezésével jöttek létre ezek a kisebb, de csokros virágokat nevelő rózsafajták. A polyantha és a teahibrid rózsák keresztezésével az 1930-as évektől jelentek meg a floribunda rózsák. Jellemzően rövidebb száron ülnek a kis, csokros virágok. A fajták nagy virágtömeget nevelnek, szinte szőnyeget képeznek a virágágyásban.
