Az Egyesült Királyságban végzett kutatás során 3000 fő adatait vették górcső alá, akik életkora 4 évestől egészen 70 évesig terjedt. A kutatók olyan faktorokat vizsgáltak, mint például az étkezési szokások és a szellemi, azaz kognitív funkciók. A pontos következtetések érdekében kutatásukat majdnem 70 éven át végezték – írja a Euronews.
Arra jutottak, hogy
A jó kognitív állapotban lévők csupán 8%-ának étrendje esett az egészségtelen kategóriába. Ezzel szemben azoknak, akiknek agyműködése idővel már kevésbé volt optimális, 58%-a folytatott helytelen táplálkozást.
Azok pedig, akiknek kognitív funkciói remekeltek, 36%-a étkezett megfelelően. Az ellenkező kategóriának csupán 7%-a követett egészségtámogató diétát.
A tanulmány arra is rávilágított, hogy minél előbb kezdett a vizsgált személy egészségesen étkezni, kognitív funkciói annál nagyobb eséllyel maradtak optimálisak az idő előrehaladtával is. 50 év alatt volt leginkább megfigyelhető a tendencia.
Mindez arra enged következtetni, hogy életünk korai szakaszában kialakított táplálkozási szokásaink jelentősen befolyásolják kognitív funkcióink alakulását – hívta fel a figyelmet Kelly Cara, az amerikai Tufts Egyetem táplálkozástudományi szakembere, aki maga is részt vett a kutatásban.
Arra, hogy a gyerekkorban követett egészséges étrend már önmagában meghatározta-e az agy későbbi egészségét, vagy pedig az eredmény a felnőttként is folytatott étkezési elveknek volt köszönhető, a kutatás nem tudott választ adni.
Ugyanakkor azt már számtalan szakember bizonyította, hogy életünk első évei döntő szerepet játszanak a kognitív funkciók szempontjából is. Táplálkozásunk pedig kulcsszerepet játszik ezek alakulásában.
Az sem elhanyagolandó tényező, hogy
Így aztán étkezési szokásainkkal kapcsolatban azok hosszú távú hatásait is szem előtt kell tartanunk – hangsúlyozta Boushra Dalile, egyetemi kutató a Euronewsnak.
A szakemberek ugyanakkor megjegyezték, tanulmányuk csak egyesült királyságbeli alanyokat mutatott be, így további kutatásokra van szükség, melyek során szélesebb rétegeket vonnak be.
„A legfontosabb üzenet lényegében az, hogy figyeljünk oda arra, mit fogyasztanak gyermekeink. Legyen szó otthonunkról, az iskoláról vagy egyéb foglalkozásokról” – zárta Dalile.
Fotók: Unsplash