Mint mondja, két kezén meg tudja számolni, mennyien állítanak elő kereskedelmi mennyiségű bort, de biztató, hogy mögöttük áll egy feltörekvő csapat, és érezhető a befektetői szándék is. Körvonalazódik az a fiatalabb generáció, akik elkezdtek komolyabban szőlőműveléssel, borkészítéssel foglalkozni. Példaként említi, hogy az olyan ültetvényt, amit a tulajdonosa nem akar tovább művelni, megvásárolják azok, akik nem a borvidékről érkeztek, de itt képzelik el az életüket.

Csörnyeföldön, Nagyradán vagy éppen Zalaszentgróton már eddig is voltak olyanok, akik be tudták mutatni a zalai borok szépségeit. Az egyediséget elsősorban a fajtaválasztékban kell keresni, ami elképzelhetetlen a természeti adottságok nélkül, s ez a borospalackokon nem feltétlenül jelenik meg, de az idelátogató borturisták közül egyre többen keresik. A helyi gazdák ebből tudnak versenyelőnyt kovácsolni. Akik korábban nem gondolták volna, hogy jövője van a szőlő- és bortermelésnek, azok is egyre jobban bekapcsolódnak.

Hosszú távú célként tűzték ki, hogy a Zalai a fogyasztók által keresett és kedvelt borvidék legyen, bekerüljenek az ország első 8-10 borvidékei közé. – Ez ma még merésznek tűnik, de minek dolgozzunk, ha nem nagyok a célok. Amikor a szőlészetet, a borászatot tanultuk, a marketinget nyűgnek éreztük, most pedig már tudom, nagyon sok múlik ezen. Olyan marketingkoncepciót dolgozunk ki középtávon, amely megmutatja a borvidék arculatát, és ezután lehet az eladást, az értékesítést ösztönözni. Egyetlen apró hiányosságunk van, ez pedig a pénz, most a források megteremtésén gondolkodunk – mutatott rá a szakember, hogy kevés a piacra termelő borászat, ha mindenkitől marketingjárulékot szednének, egyesek hivatkozhatnának arra, ők csak otthon adják el a bort.

Tarsoly Róbert számára az a legnagyobb kihívás, hogy erre forrásokat találjon. Szóba került a Hegyke, ami mellé nagyon alacsony költségvetésű marketinget tudtak tenni. A dizájnt, a nevet, a szlogeneket marketingszakemberek lokálpatriotizmusból kitalálták, elkészítették, de ez nem mehet így a végtelenségig. Ezt a munkát profikra kell bízni, amihez a borászok adják az alapot, az információkat, de pénzbe kerül.

Kérdésemre elmondta, zalai viszonylatban két nagy, 60-80 hektár fölötti cég van. Az egyik állít elő bort, a másik kizárólag szőlőt, s elviszi a termést a borvidékről. Utána jön a derékhad, a 10 és 20 hektár körüli gazdaságok, de ilyenekből talán nyolc-tíz borászatot jegyeznek, de a 10 hektár alattiak közül sem mindenki készít palackos bort a piacra. Véleménye szerint az ágazat koncentrálódni fog.

– Vannak kis exportpiacok, amiket meg lehet találni, de tömeges exporthoz még kicsik vagyunk, a birtok- és a fajtaszerkezet is szétszabdalt, de országos ismertségre mindenképpen szükség van. Az idegenforgalomban megjelenők nagy része az ország különböző tájáról érkezik, és keresik a borainkat, a zalai borokat. Ha viszont nem találják, akkor egy idő után elfelejtik – hangsúlyozta.

S, mik lehetnek azok a fajták Zalában, melyekre a hangsúlyt helyeznék? Fehérbor esetén a borvidéken testhezálló a könnyedebb irányzat, de nem szabad elfelejteni, hogy sokan nagyon szép eredményekkel kísérleteznek hosszan érlelhető, hordós tételekkel. Szinte minden pincében találunk olyan gyöngyszemeket, amikre szakavatott ember felkapja a fejét. A Hegykével az volt a cél, hogy alapként a Balatonbor – Hegybor példáján elindulva a későbbiekben megfogalmazzák a Zalai borvidék csúcsborát. A borvidék arculatát viszont egyértelműen a könnyedebb, nem túl illatos, de könnyed, jó savú, elegáns fehérborok határozzák meg.

– Az ide érkező vendégeknek két „hűha” élményük szokott lenni. Az egyik, amikor kimennek a hegyre és körbenéznek, leesik az álluk, hogy milyen gyönyörű a táj. A másik, amikor megkóstolják a borokat, és azt mondják, ezt nem gondolták volna – hangsúlyozta Tarsoly Róbert.