– állítja egy új tanulmány, amit egy, a cukorbetegségről tartott madridi konferencián mutattak be.
A Finn Egészségért és Jólétért Intézet által publikált tanulmány szerzői szerint az egyes gyümölcsök esetében meghatározó lehet a növényvédő szerekkel történő érintkezés is. A kutatók szerint pl. a bogyós gyümölcsök, mint az áfonya nem tartalmaznak növényvédőszer-maradékokat.
A tanulmány eredménye azért fontos, mert több olyan élelmiszerről is súlyos állításokat fogalmaz meg, amik a köztudatban egészségesként szerepelnek. A mostani tanulmány szerint mégis képesek hozzájárulni súlyos betegség kialakulásához.
A finn intézet több mint ötezer, cukorbetegségre genetikailag fogékony gyerek egészségi állapotát kísérte végig születésük pillanatától hatéves korukig.
Az 1-es típusú cukorbetegség okait egyelőre nem ismeri a tudomány, csak a genetikai faktort bizonyították. Az ételek szerepéről eddig nem álltak rendelkezésre meggyőző tudományos eredmények.