Az élelmiszer értékes erőforrás, ne pazaroljuk el!
Az élelmiszer értékes erőforrás, amit nem szabad veszni hagyni, főleg, ha rászorulókhoz is eljuttathatjuk. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete 2019-ben hívta életre Az élelmiszer-pazarlás elleni világnapot, amit szeptember 29-én ünneplünk.
Világviszonylatban a megtermelt élelmiszer harmadát soha nem fogyasztjuk el. Az Európai Unióban évente mintegy 59,2 millió tonna, egy főre vetítve 132 kilogramm élelmiszer végzi hulladékként. Magyarországon ugyanez a szám évente mintegy 810 ezer tonna élelmiszerhulladék, nagyjából 84 kilogramm fejenként a teljes élelmiszerláncot vizsgálva.
A hulladék keletkezésének nagy része azonban megelőzhető! A megelőzésre, a hulladék mennyiségének csökkentésére számos módszer létezik, melyek az élelmiszerlánc egyes pontjain segítenek. Átfogó megoldást a figyelemfelhívás és az edukáció jelent.
Amellett, hogy az élelmiszer-pazarlásnak súlyos gazdasági, társadalmi, sőt, környezetre gyakorolt negatív következményei is vannak, a pazarlás elleni fellépés erkölcsi, etikai kérdés is.

Az Európai Unióban 2021-től lehetővé vált a lejárt minőségmegőrzési idejű, így kereskedelmi forgalomban nem tartható, de emberi fogyasztásra alkalmas termékek karitatív célra történő felajánlása. Ezzel a kereskedelmi szektorban jelentősen megnövekedett az élelmiszermentésbe bevonható termékek mennyisége, így szükségessé vált a kapcsolódó újraelosztási rendszer továbbfejlesztése. Magyarország kormányának célja ennek megfelelően az, hogy minél több élelmiszert mentsenek meg és juttassanak el a rászorulóknak.
A kormány éppen azzal a céllal hozta létre az Élelmiszermentő Központot, hogy elősegítse a kereskedelmi láncoknál keletkező élelmiszerveszteség megelőzését, illetve eljuttassa a karitatív szervezetek számára a lejárathoz közeli, de még biztonsággal fogyasztható tartós élelmiszereket.
Az Agrárminisztériummal közösen eddig több akció zajlott le, amelyek során magyarországi cégek felajánlásait várták. A felajánlott élelmiszereket célzottan osztották szét az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ), a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) és az Egyszülős Központ tagjai között.
(Forrás: Élelmiszermentő Központ)