A szezonban 10-15 idénymunkást alkalmaz, zömüket a helyi roma közösségből. A földek ott vannak a romatelep mellett, csak ki kell sétálniuk munkahelyükre. Így talán még a lopások is jobban kezelhetőek. Először őt is zavarták a lopások, próbálta őrizni a terményt, de ez lehetetlen feladatnak bizonyult. Ma már belenyugodott ebbe a „járulékos veszteségbe”. Sokszor a kiválogatott gyökérzöldséget, amit nem tud eladni, csak leönti a telep közelébe. Szépen el is tüntetik pár nap alatt, és legalább nem a jó minőségű árut dézsmálják.

Persze minden termelés alapja a piac, a feladvány tehát az, miképp lehet értékesíteni 20-25 intenzív hektár termését? A kérdés azért is érdekes, mert a szocializmus utolsó évtizedeiben a kertészet volt az, ami komoly pluszbevételt jelentett a főképp magyarok lakta Dél-Szlovákia lakosai számára. (A minap olvasgattam párom szüleinek gazdasági feljegyzéseit, amiből kiderült, hogy az 1980-as években salátából, uborkából, paprikából, mézből és borból meg tudták duplázni tanítói fizetésüket.) Egy felvásárlási hálózat működött, ami fennmaradt egészen az uniós csatlakozásig. A rendszerváltáskor ezt a magánvállalkozók üzemeltették tovább. Akkoriban csak Gútán 102 felvásárló volt. Igaz, az árut elvitték, de ezekben az években már többször előfordult, hogy a vállalkozó nem tartotta fontosnak, hogy fizessen is érte. Ezt a rendszert az uniós csatlakozással beérkező üzletláncok építették le, amelyek nagy mennyiségben hozták be a külföldi árut. Megjelent a polcdíj, a listázási díj, a követelmény az állandó szállításra, ami a helyi kiskertészetek alól rántotta ki a talajt.

Ebben a változó időszakban László felesége Komáromban piacozott, ahol már akkor érezhető volt, hogy jobban keresik a hazai árut, ami mára még fel is erősödött.

Egyelőre elégedett a kisbolt forgalmával, bár megérzik a válságot. Akik idejártak, azok még mindig visszajöttek, mert tudják, hogy az áru hol termett. Sajnos mára a nagyvárosokból is eltűntek a zöldség-gyümölcs boltok, a fiatalság talán már nem is tudja, mi is volt a „Zelovocnak” nevezett üzlet.

A helyi piacok mentették meg a kertészetüket. Érkeztek a viszonteladók, a piacozó kofák, majd 2010 táján már a közvetítők is, akik segítettek értékesíteni az árut az üzletláncokba. Lászlóék mára a termés 70 százalékát ide szállítják, illetve az ország északi részén fekvő nagyraktárakba. Persze, ehhez már az árut is másképp kell kínálni. Be kellett fektetni, megteremteni a megfelelő árualapot, így ez is kikényszerítette a zöldségre szánt termőterület növelését.

Az üzletláncokhoz már komolyabb mosóberendezést is be kellett szerezni, a régi, összetákolt kis mosóról nem volt certifikált igazolás. A válogatóasztal, a csomagoló még a jövő zenéje. Lehetett volna rá támogatást kérni, de a szlovák rendszer olyan lassan működik, hogy nem bírta kivárni, inkább a saját tőkéjét fektette bele.

A gabonával ellentétben a zöldségek ára nem került hullámvölgybe. A költségek hasonlóan növekedtek, mint a gabona esetében, a kertészetben elsősorban a vegyszerek és a munkabérek növekedését érzik. A zöldségeknél elért 15-20 százalékos áremelkedés biztosít némi jövedelmezőséget. Az áremelkedést elsősorban a korai terményeknél tudta érvényesíteni. Az őszi termények árára már nagy hatással van a lengyel behozatal, az ottaniak hagyományosan nagyon aláígérnek az árnak.

Lesz folytatás?

A zöldségek idén érdekesen reagáltak az időjárásra. Meleg volt a tavasz, elegendő csapadékkal, László szerint a tavaszi zöldségek két héttel előbb jöttek be, az őszi termények pedig két héttel később. A gyökérzöldségek és a káposztafélék nem szeretik a hőséget. A zellerről már azt hitte, hogy kisült. Hiába volt a sok öntözés, annak nem volt látszatja, a villanyóra pörgött, de másnapra, harmadnapra már száraz volt minden. A stimulátorok sem segítettek. Leálltak, és kivárták, míg megjött a csapadék, és akkor durrantak be.

Lászlónak a kertészkedéshez megvan a szükséges gépek többsége, amelyik munkához pedig hiányzik, azt bérben elvégezteti. Most éppen egy, a gyökérzöldség felszedésére szolgáló használt kombájnt készül venni. A használt gépeket tartja megfizethetőnek, az újakat meghagyja azoknak, akik tudnak támogatást szerezni. Persze azért próbálkozik, még tavaly augusztusban adott be egy pályázatot permetezőgép beszerzésére, amelyen már GPS-navigáció is van, de kérvényét még mindig nem bírálták el. Mint mondja, a gazdák többsége inkább hitelből gépesít, mert nem bírja kivárni a támogatást, és legalább nem kell rettegnie a különböző ellenőrzések miatt. A jelenlegi agrárminiszter megígérte, hogy ezentúl rugalmasabbak és gyorsabbak lesznek, de hát az ilyen ígéretekből tele van a padlás.

László úgy látja, hogy a környéken a kisebb termelők már abbahagyják, csak a nagyobbak viszik tovább a zöldségtermesztést. Újak se igen jönnek, mert ez az ágazat jóval költségesebb, így nagyobb a kockázat, vevőt kell találni, és főleg munkaerőt. A fiatal gazdák kezdéséhez adott 50 ezer eurós támogatás szinte semmire sem elegendő.

László is abban bízik, hogy a fia, aki mezőgazdasági szakközépiskolában tanul Tatán, folytatni fogja, szerinte minden esély megvan erre. Bár László még csak 48 éves, már most arról beszél, hogy hatvanévesen már csak besegítene. A mondatai komolyságát szembesítem azzal, hogy a beszélgetésünk elején még kilenc fóliasátor felállításáról beszélt, amire csak annyit mond, hogy az embernek mindig vannak elképzelései, de az ilyen zavaros időszakokban nem igazán lehet tervezni. Mindezzel együtt jövőre marad a zöldségre szánt húszhektárnyi termőterület, főleg úgy, hogy új vevők is akadtak a következő szezonra.

Ajánljuk még:

• Egy gazdaság, ahol már a negyedik generáció nevelődik, ráadásul a dinnyepiac élén
• Kevés haszonállat, sok házi kedvenc