Az adventi koszorú egy kedves eszköz, ami segíti az elmélyülést és ráhangolódást. Ha pedig magunknak készítjük, akkor már az alkotási folyamatot is csendes meditációvá tehetjük.

Fiatalabb, mint gondolnánk

Az adventi koszorú története legalább olyan homályos, mint egy párás, ködös reggel, amikor az orrunkig is alig látunk. Az örökzöld ágak már a karácsony ókori, pogány elődje, a szaturnália dekorációs kellékei között is megtalálhatóak voltak, és minden bizonnyal a koszorú formát is használták. Azonban azóta ez is keresztény színezetet kapott. A legenda szerint az első adventi koszorú a legszegényebb gyermekeket befogadó, hamburgi Rauhen Haus alapítója, Johann Hinrich Wichern protestáns lelkész nevéhez fűződik.

Készíttetett egy nagy fakoszorút 20 kicsi, piros, és 4 nagy, fehér gyertyával. A fehér gyertyákat gyújtották meg  vasárnapokon, a pirosakat a többi napon. Így ez akár egyfajta adventi kalendáriumnak is felfogható.

Sokáig csak a gyermekek örülhettek neki

Egyrészt a rengeteg gyertya, másrészt a méretessége miatt (2 méter átmérőjű volt) elég lassan tudott közelebb férkőzni az emberek szívéhez. Csak az I. világháború után érkezett meg Vesztfáliába. Kezdetben evangélikus szokásnak bélyegezték, és mind a katolikusok, mind a reformátusok elutasították.

Az 1930-as évektől a kertészek és a virágkötők munkálkodása nyomán egekbe szökött a népszerűsége. Különösen a gyertyák számának csökkenése (4 darabra) jelentett hatalmas előrelépést ahhoz, hogy meghódítsa a háztartásokat.