A máig aktív 97 esztendős Kovács Miklós unokáival is együtt dolgozik tiszakécskei műhelyében. Kezük alól kerülnek ki a gyönyörű, fehérmintás kék kelmék, a belőlük készült ruhákkal, terítőkkel, kiegészítőkkel pedig a mester leányának szentendrei üzletében találkozhatunk.

Kovács Mária rögtön tisztázza, nem minden kékfestő, ami annak tűnhet. Még a tiszta pamutvászonra nyomott gyári kék-fehér textil se az, mert kékfestő csakis hagyományos kékfestő műhelyben készülhet.

Ezek pedig erősen megfogyatkoztak. Míg a 19. században, a mesterség fénykorában Magyarországon közel 400 kékfestő tevékenykedett, és még 1945 előtt is számosan dolgoztak, mára csupán öt műhely maradt.

A kézműves termék értékét egyedisége és kimagasló minősége adja. A kékfestő örökéletű, alak- és színtartó, a vászon elkophat, de a szín nem fakul ki. Megbecsültségét jelzi, hogy a kékfestés hagyománya felkerült a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére és az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Reprezentatív Listájára. De hogy nem holmi megmerevedett tradícióról van szó, annak kedves példája a családi munkamegosztás, amiről Mária mesél. „Kezdetben mi is festettünk a nővéremmel, de éreztük, valami újat is ki kell találni. Mivel a papa végben árulta az anyagot, eljött az ideje, hogy megvarrassuk készruhának is. A gyerekruhák mérete pedig a lányaimmal együtt nőtt. Mióta kisfiú unokám született, megjelentek a boltban a kékfestő fiúcskaruhák.”

Természetes, hogy népzenészek, néptáncosok keresik a hagyományos öltözeteket, de törekednek arra, hogy modern viseletet is kínáljanak.

Szentendrén sok külföldi megfordul, rácsodálkoznak a kis családi vállalkozás kézműves termékeire, amik így szerte a nagyvilágba eljutnak. „Szoktunk kapni képeket Ausztráliából, Új-Zélandról, Brazíliából, Japánból, jelezve, hogy szeretik a kékfestőt.” A Mesterségek Ünnepén pedig főleg a hazai közönséggel találkoznak.

Perrotin és kalander

Tiszakécskén Kovács Miklós kékfestő mester és felesége, Margitka néni portáján működik a családi műhely. Miklós bácsi nagyapja még 1927-ben költözött ide, és rendezte be üzemét. Méretes gépei ipartörténeti emlékértékűek, ám mindmáig működnek! Köztük az 1896-os gyártású perrotin mintázógép, amit hajdan egyetlen darabban öntöttek homokba, és olyan precíz munka, amilyet ma már nem találni az országban – mutatja büszkén a házigazda.

Ezzel viszik föl a fehér pamutvászonra a réz- és ólomsókeverék masszáját, ami kirajzolja a mintát, ahol aztán az anyag nem festődik meg.

Ennek az öreg gépnek is megvan a maga históriája. Kovács Miklós a rendszerváltás tájékán hírét vette, hogy a felszámolt óbudai Spitzer-féle pamutkikészítő gyárból ócskavastelepre viszik a gépeket. Azonnal érte ment és megvette, így mentette meg a masinát.