0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 20.

Innováció sajtkészítésben: fontos, hogy megmérettesd portékádat!

A hétköznapi tennivalók mellett fontos haladni a korral, és fenntartható módon gazdálkodni. Termékeink versenyképességének megmérettetéséhez a gasztronómiai versenyeken való részvételt érdemes megfontolni.
Először rendezték meg a Kárpát-Medencei Sajt Versenyt is, melyen ízesítés nélküli, natúr tejtermékekkel nevezhettek a termelők.

Az előző pályázattól eltérően ide nem volt muszáj külön mintákat készíteni, mindösszesen egy terméket (mérettől függően több db, vagy csak egy rész) kellett leadni, melyet a nevezés során kóddal láttak el. Bociország natúr sajtja bronz minősítést kapott. A mintákat szigorú szakmai zsűri pontozta, illetve a termékek javítása céljából írásos értékelést is mellékeltek a bírálatokhoz. Lényegesek a szakmai véleményezések abból a szempontból, miként javíthatunk termékeinken, növelve a minőségi megfelelést. A natúr sajt egyébként is nagy népszerűségnek örvend, csupán egyetlen keresettebb termékünk van, a füstölt natúr sajt. Ennek oka valószínűleg az, hogy

az ízesítés megosztó lehet egy család, egy társaság számára, így a natúr lehet a közös nevező, illetve ételekhez is könnyebben, szabadabban, kötetlenebbül felhasználható.

A füstölt ízt pedig a legtöbb sajtkedvelő szereti.

Az oklevelekkel eredményhirdetés után – Bociországra büszkén

Az eddigieket összefoglalva nem is gondolnánk, mekkora hatása van a mindennapi munkák hosszú távon való fenntartásához a folyamatos megújulásnak. A vásárlói visszacsatolás pedig mérvadó, hiszen azt veszik, ami kedvükre való. Jelentősen növelhetjük a keresletet szakmai elismeréssel, és az ezzel párhuzamosan folytatott marketingtevékenységgel.

Ugyan­akkor örömünket is lelhetjük benne, hogy a monoton munkavégzés helyett – vagy inkább mellett – újdonságokat találunk ki, színesítve a termékpalettánkat.
Ajánljuk még:
Forrás: Kistermelők Lapja

Szaklap, amelyben a cikk megjelent:

Magazin ajánló: