Borús gondolatok foglalkoztatnak bennünket: lehetséges-e gazdaságos méztermelés a hazai körülmények között? A gondolat időszerűségét igazolhatja, hogy egyre elterjedtebben találkozunk a mézhamisítással, amit Bross Péter „Csalás és bűncselekmény a nemzetközi mézkereskedelemben” tárgyú írásában részletez (Méhészet 2021/8), de egyesületünk napirendjén évtizedek óta is jelen van. lépes
A termelhető mézmennyiség korlátos, a rendelkezésre álló méhlegelő behatárolja a termelhető mennyiséget, ráadásul – különösen nálunk – az időjárás függvényében erősen ingadozhat, miközben a kereslet nem csökken, hanem inkább növekszik.
Napjainkban is visszaköszön ugyanez a gond. Sokatmondó a Méhészújság 2024. februári számában Horváth Gábor írása „A mézpiaci válságról – ugyanaz, csak kicsit másként”. Ha még korábbra megyünk vissza, akkor is ugyanezzel a nehézséggel találkozunk: „…sajnosan tapasztaltam… hogy legszebb mézünk még potom áron is alig adható el”, írta báró Ambrózy Béla A méh című könyvében (Pátria Irodalmi Vállalat és Nyomdai Rt., Budapest 1914).
Ha évszázados távlatból ugyanaz a gond köszön vissza, akkor valamilyen alapvető hiba lehet, így hiába kopogtatunk illedelmesen a világpiac ajtaján, hiszen már legalább egy évszázada szórakoznak velünk az erőfölény birtokosai a felvásárlások bizonytalanságaival és az önkényes árakkal!
- megszűnt a kereslet a templomi viaszgyertyák iránt,
- lehanyatlott a mézeskalácsos ipar,
- a cukor helyettesítette a mézet,
- az antibiotikumok és más hatékony gyógyszerek kiszorították a mézet a gyógyászatból,
- minimalizálódott a mézbor és a mézsör gyártása stb.
Ezeket a megpróbáltatásokat tetézték a mezőgazdaságot sújtó ciklikus túltermelési válságok, amelyek az 1800-as évek második felében lefejezték a magyar középbirtokos osztályt.
Lám, mégis csodák csodája, hogy mindezen súlyos nehézségek ellenére a méhészkedés nem szűnt meg, hanem fejlődött úgy, hogy mindenféle újítások, találmányok terjedtek el a méhészetekben. Pedig akkor még híre-hamva sem volt a tudományos-technikai forradalomnak.
Nézzük akkor: mi történik mostanában? A megtermelt mézünk kétharmadát hordókban adjuk el külpiacra, akárcsak száz éve. A piacokon üvegekben értékesítünk, akárcsak száz éve, az egyéb méhészeti termékek értékesítése pedig elhanyagolható.
Nem kétséges: bátorságot kell mutatnunk ahhoz, hogy berúgjuk a világpiac ajtaját, és mi diktáljuk a feltételeket! Egy gondolatkísérletet legalább megér ez a lehetőség – lássuk, juthatunk-e valamire! Ha eleink megoldották a maguk súlyos gondjait, akkor mi miért bizonytalankodunk?
Osztom Sőtér Kálmán – egyik legnagyobb szakírónk – véleményét, aki szerint oly régen foglalkozik az ember méhészkedéssel, hogy alig van valami, amit még senki sem próbált vagy tapasztalt volna.
Vegyük először a „potom árak” ma is időszerű gondját, amit Ambrózy báró eredeti módon oldott meg. Ezercsaládos méhészete teljes méztermelését ugyanis lépes mézzé feldolgozva, háromszoros áron értékesítette. Így gazdaságosan termelő méhészete mentette meg a válságos években birtokait az elárverezéstől. Követhető ez a példa? Szakmailag bizonyosan, különösen itt, Baranyában. Ismertem ugyanis kiváló méhészeket, akik vállalták kamionnyi mennyiségű üveges lépes méz termelését, és sikeresen teljesítettek.
