A telepítés után a tőkekialakítás időszaka a legfontosabb a szőlő élettartama szempontjából, mert ebben az időszakban alkalmazkodnak a gyökerei a helyi éghajlati és talajviszonyokhoz.
Bár a gyökerek nagy része általában a talaj felső 10-40 cm-es rétegében található, a kedvező szerkezetű talajokon 3 m mélységet is elérnek. Eloszlásuk függ a talaj jellemzőitől, a vízzáró rétegektől, az alanyfajtától és a művelési gyakorlattól. A gyökerek növekedését nagymértékben korlátozhatja a sekély vagy a tömörödött talaj, a gyökérnövekedést gátló alapkőzet, a talajvízszint és a talajban lévő sok szabad víz, továbbá a gyökérnövekedésre toxikus kémiai összetétel (a talajé vagy a vízé).
Amikor a szőlő gyökérzetéről beszélnek, főként a gyökerek hosszúságát értik alatta. Ennél fontosabb, hogy milyen kapcsolatot alakít ki a talajjal, mennyi tápanyagot képes fölvenni. Ez a talajjal való cserekapacitás mindenekelőtt a gyökérelágazásoktól és attól függ, hogy milyen sűrűségben tudják elfoglalni a rendelkezésre álló teret. Minél inkább kedvező talajviszonyok között van a szőlő, annál inkább elágaznak a gyökerek, és annál jobb a talajjal való cserekapacitás.
A talajjal való érintkezési felületet a gyökerekkel szimbiózisban élő gombák hifái még jobban növelhetik. A gyökerek nem önmagukban, a környezetüktől elszigetelten növekszenek, hanem kölcsönhatásban állnak a talajban található többi élőlénnyel. Felületükön nyálkát, gyökérváladékot termelnek, ami szénhidrátokat, aminosavakat, szerves savakat, enzimeket és egyéb vegyületeket tartalmaz. Ezek némelyikét a talajban élő szervezetek széles köre használja táplálékként. Megfigyelték, hogy egyes anyagok serkentő vagy gátló hatással is vannak a gombák, baktériumok vagy fonálférgek növekedésére. Továbbá a gyökerek elhalt részeik által évente nagy mennyiségű szerves anyagot termelnek, ami ideális humusz a rizoszféra különböző szervezetei számára.
Az egyik legismertebb kapcsolat, amit a szőlő más talajlakó szervezetekkel létesít, a mikorrhizákkal való kapcsolat. A mikorrhizagombák mindkét fél számára előnyös kapcsolatot alakítanak ki a növényekkel. Ennek lényege, hogy a gomba speciális képleteket fejlesztve behatol a növények gyökérszöveteibe, majd segíti a növény víz- és tápanyagfelvételét, cserébe a növény szénhidrátokat szolgáltat. Előfordul az is, hogy a növény nem kap tápanyagot, helyette például a gomba segíti átvészelni a száraz időszakokat. A mikorrhizagomba optimalizálja a gyökerek felszívó zónáját, mert a gombafonalak hosszúak és sokkal vékonyabbak, mint a gyökerek, ezért képesek behatolni a talajrészecskék közötti pórusokba, ahová a gyökerek nem jutnak el. Azt is megfigyelték, hogy növelik a növény ellenálló képességét a sótartalommal, a nehézfémekkel (pl. a rézzel), valamint egyes kórokozókkal, károsításokkal szemben.
A jobb eredés és gyökérképződés miatt mégis megfontolandó legalább telepítéskor a szaporítóanyag beoltása. Kecskeméten végzett tenyészedényes kísérlet részeredménye szerint a mikorrhizaoltás alkalmazásával nem csak ígéret az erősebb növekedés. Jelentős pozitív eredményt hozott a beérett és nem beérett hajtáshossz aránya is a kezelt állomány javára a homoktalajban nevelt Generosa fajtánál.
Fajtajellemző is
A gyökerek fejlődését a fajtasajátosságok is meghatározzák. Egyes fajták kevés gyökérszálból álló, a gyökértörzstől messzire elnyúló, nagy területet átfogó, de kevésbé elágazó, úgynevezett extenzív gyökérzetet (Kövidinka, Kadarka, Ezerjó, Hárslevelű, Pozsonyi fehér) fejlesztenek. Ezek a gyökerek mélyre hatolnak és főként függőleges vízkeresők, ezért ezek a fajták általában jobban bírják az aszályt, ráadásul kevésbé hajlamosak hónaljhajtásképzésre. Más fajták viszont rövidebb, de sűrűn elágazó, a talajt masszívan átszövő, úgynevezett intenzív gyökérzetet (Kékfrankos, Furmint, Szürkebarát, Oportó, Irsai olivér, Leányka) fejlesztenek. A sekély gyökerezés miatt, és mert nincsenek vízkereső gyökereik, tápdús, jó vízgazdálkodású talajt igényelnek.
