A tárcavezető a megbeszélésen arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt fél évben Magyarország eredményesen és sikeresen látta el az uniós elnöki feladatait. Megtaláltuk ugyanis azokat a metszéspontokat, amelyek az unió 27 tagját közös álláspontra hozzák.
– tette hozzá.

A találkozón gazdasági és állategészségügyi kérdésekről is tárgyalt Nagy István. Az agrártárca azért dolgozik, hogy minél több feldolgozott mangalica termék jelenhessen meg Japánban, az eddigi exportot ezért is tovább kell gyorsítani. Emellett a magyar méz is nagyon keresett a távol-keleti országban, amit meg szeretnénk erősíteni – hangsúlyozta Nagy István.
Nagy István az egyeztetésen kitért arra is, hogy Magyarország történelmi mértékű források felhasználásával újítja meg az egész agráriumot. A célunk az, hogy az élelmiszeripar fejlesztésének köszönhetően a feldolgozott termékek aránya tovább növekedjen.