A folyamatban leírt, fészek alatti méztér szerepe az, hogy a fészek távolabb legyen az esetlegesen hideg talajtól, vagyis hogy jobban fűthetővé váljon a család számára, illetve az is szempont, hogy a család a kijáróhoz került mézet igyekszik áthelyezni a kijáró közeléből a kaptár egyéb részeibe, ami egyfajta serkentő hatást vált ki, ráadásul természetes élelemmel történik mindez, tehát a család mézzel serkenti önmagát. Ennek ellenére hordástalanság esetén javasolt a dajkacsalád kis adagokban történő, cukorszirupos serkentése is.
Miként az intenzív hordásban rajzó méhcsaládon egyéb ösztönök (hordási és rajzási ösztön) kerekednek felül a bölcsőgondozási ösztönön, úgy az intenzív etetés is elvonja a család figyelmét a bölcsők megfelelő gondozásáról. (Zárójelben jegyzem meg, hogy e miatt a jelenség miatt nem feltétlenül igaz az a széles körben elfogadott nézet, hogy minden esetben a rajbölcsős anyák a fizikális szempontból legkifogástalanabbak.)
Ügyeljünk arra, hogy mivel az anyás egységről lereptetjük a kijáróméheit, sőt még mézkészlete javától is megfosztjuk az anyátlan dajka javára, az esetében elengedhetetlen az élelempótlás, ami azért is fontos, hogy megkíméljük az élelemhiány okozta stressztől, ami akár méhbetegségek megjelenését is maga után vonhatja.
A dajkacsaládba helyezett virágporos keret lehet méhek által természetes módon meghordott keret, de annak hiányában vagy a jobb kiszámíthatóság érdekében mi magunk is készíthetünk ilyen keretet a méheknek, a következő módon: egy üres kiépített keretet helyezzünk sík felületre, szórjunk rá nagy mennyiségű, virágporszedővel gyűjtött virágport, majd dörzsöljük bele a lépsejtekbe. Erre a célra mindenképpen fagyasztott, és ne szárított virágport alkalmazzunk, amely lehetőleg tavaszi gyűjtésből származzon. A méhek az így beadott virágport a későbbiekben méhkenyérré alakítják át.
Álcázás
A feladatsor elvégzésével felkészítettük a dajkát a délutáni álcázásra, amit a már korábban tárgyalt, időzítetten petéztetett tenyészanyagból tudunk elvégezni. Az álcaáthelyezés munkamenetét most nem részletezem, az ezzel kapcsolatos útmutatók több magyar nyelvű szakkönyvben is megtalálhatók. Arra azonban felhívnám a figyelmet, hogy az erre a célra készült álcázótűk használata mellett az itthon kevésbé elterjedt, természetes szőrből készült 000-ás ecset is kiváló választás lehet. Mint minden eszköznek, ennek is meg kell szokni a használatát, de ha ez megtörtént, kifejezetten kíméletes módszerrel helyezhetjük át az álcákat a tenyészkeret lépsejtjeiből az anyabölcsőalapokba. Az anyabölcsőalapok előpempőzését minden esetben javaslom. Megkönnyíti az álca lehelyezését, késlelteti annak esetleges kiszáradását, valamint ilyen módon az álca még rövid időre sem marad táplálék nélkül.
Mivel az általam használt tenyészléceken 14 bölcsőalap fér el, négy léccel számolva dajkánként 56 álcát helyezek át elfogadtatásra. Ez a szám egyéb dajkáltatási eljárásokhoz képest soknak tűnhet, de gondoljunk csak bele, hogy a dajkát megfosztottuk az anyás egység fiasításától, és ekkorra a méhek az összegyűjtött fias keretek összes, a böngészéskor még nyitott sejtjét is befedik, tehát a leírt módon berendezett dajkacsaládba áthelyezett álcák sejtalapjain kívül nincs nyitott fiasítás a kaptárban, ráadásul a tíz napja beadott fiasítás nagymértékű kelésével és az eredeti, anyás család leröptetésével, illetve néhány keretének lerázásával egy igencsak túlnépesedett kaptárt kapunk. Ilyen körülmények között teljesen kizárt, hogy az a mindössze 56 bölcsőalapnyi nyitott fiasítás ne részesüljön a számára megfelelő táplálásban, gondozásban és szükséges melegen tartásban (lásd jobboldali kép).
Gazsó Imre,
Jánossomorja
A sorozat korábbi részeit itt olvashatja:
