Az ünnep, habár a keresztény kultúrkör két meghatározó eseménye, a karácsony és a húsvét közé ékelődik be, valójában pogány gyökerekkel rendelkezik. Az MMG DIREKT stúdiójában Németh Anna, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum múzeumpedagógusa volt a vendégem, akivel a vigadalmak történelmi hagyományairól és az agráriummal való kapcsolatáról beszélgettünk.
Két világ határán
A farsangi szokások egykor rendkívül sokrétűek voltak Magyarországon. Míg jelentős részük az ősi vallásokhoz vagy a középkorban – Mátyás király idején – elterjedt maszkabálokhoz, maszkos alakoskodásokhoz vezethető vissza, addig másik felük német gyökerekkel bír.
A szigorú advent és a negyven napos bűnbánatról, megtisztulásról szóló böjt között az embereknek szükségük volt egy szelepre, ami által ideiglenesen levehették a hit súlyos, erkölcsi béklyóit és testileg-lelkileg szabadok lehettek. A szent és a profán elemek összefonódása az év során többször tetten lehetett érni: betakarítás előtt is megszentelték a búzát, utána pedig megtartották az aratóünnepet.
A munka nem állt meg
A januártól március elejéig tartó periódus egy rendkívül mozgalmas, vidám, felszabadult időszakot jelentett az őseink életében, kiváltképp vidéken, ám ez – a közhiedelemmel ellentétben – nem eredményezte azt, hogy akár a ház körüli akár a mezőgazdasági teendők háttérbe szorultak volna. Mindig volt mivel foglalatoskodni.
Ezen felül úgy tartották, hogy Fábián és Sebestyén napjától – január 20. – mézgásodtak a fák, így még ezelőtt kellett abroncsnak vagy karónak valót vágni. Nem csak a növénytermesztéshez fűződtek feladatok: az állattartók egyebek mellett a tyúkokat már pirított kenyérmorzsával etették azért, hogy minél szaporábban tojjanak.
