A rendkívül érdekes, formagazdag növénycsaládot Linné már 1753-ban egy csoportba foglalta össze. Az új-zélandi spenót vastag, húsos-pozsgás levelű, nálunk egyévesként tartott, (de fagymentes helyen átteleltethető és évelőként nevelhető) lágyszárú növény. A levél háromszög alakú széle ép, a fonák irányába visszahajló. A párolgás csökkentését csekély számú légzőnyílásuknak köszönhetik. A levelek nyálkatartalmú nedve is a növény vízmegkötését segíti elő.

A virágok magányosan ülnek a levelek hónaljában. A növények őshazájában az elfásodott termések a szárakon maradva várják meg az esős idő beköszöntét, amikor is a felverődő esőcseppek az előzőleg bejutott vizet a maggal együtt a rekeszekből kiverik. A tok szélén duzzadó sejtek vannak, amelyek a termés felnyitását csak nedves körülmények között teszik lehetővé. A magvak teljes csíraképességüket 3-6 hónapos utóérleléssel érik el. Ennyi idő telik el lényegében Afrikában az esős időszak megérkeztéig. Kifejezetten melegigényes növény, a magok csírázása 10 °C alatt megáll. A hidegre érzékenyen reagál, magas víztartalma miatt a növény fagypont körüli hőmérsékleten elfagy. 25-30 °C-on napsütésben érzi jól magát.

Egyes észak-európai országokban a fólia alatti termesztésével is foglalkoznak. Ilyenkor 4-8 hetes palántanevelés után márciusban, áprilisban ültetik ki a kis növényeket fóliasátrak alá, vagy üvegházba. Korai szabadföldi termesztésre a márciustól fűtött helyen nevelt palántákat április közepétől lehet kiültetni. E módszerrel 2-3 héttel előbb szedhetjük, mint a magról szabadba, állandó helyre vetettet.

Elkészítési módja a közönséges spenótéhoz áll a legközelebb. Kubában, Dél-Ázsiában zöldségként termesztik, nyersen, párolva, vagy leveleit pörköltbe főzve fogyasztják. Kiváló szobanövénynek is, így leveleiből szedve télen finom szobai termesztésű salátát készíthetünk belőle.

Nagy méretű magjai már könnyen beszerezhetők hazánkban is ám még nem igazán terjedt el a konyhakertekben az új-zélandi spenót, de ami késik nem múlik…