A nyári időszakban emiatt inkább feldolgozott (mélyhűtött) termékekkel találkozunk, esetleg bébispenótot vásárolhatunk. A spenóthoz hasonló ízű új-zélandi spenótot azonban akár nyáron is szedhetjük.

Régóta ismert azonban a spenóthoz hasonló ízű, melegigényes új-zélandi spenót, amelyet a nyári időszakban és ősszel frissen szedhetünk a kertben.

Az új-zélandi spenót (Tetragonia tetragonoides) a kerti spenóthoz (Spinacia oleracea) hasonlóan egyéves növény. Bár mindkettőnek a levelét fogyasztjuk, ugyanúgy használjuk föl és ízük is csaknem azonos, származásuk és környezeti igényük, ezzel együtt pedig termesztésük is merőben más.

A kerti spenót Közép-és Délnyugat-Ázsiában honos, míg az új-zélandi spenót (ahogy neve is utal rá) Új-Zéland, Dél- és Nyugat-Ausztrália területéről származik.

A kerti spenót a disznóparéjfélék családjába tartozik, az új-zélandi spenót pedig a kristályvirágfélékhez. Ez utóbbi családra jellemző a pozsgás szár és a nagy víztartalmú levélzet. A pozsgás részek vízraktározó képességének köszönhetően az új-zélandi spenót a többi zöldségféléhez képest jól tűri az átmeneti szárazságot.

Alkata

Az új-zélandi spenót küllemére jellemző, hogy szára körülbelül 1 méter hosszúra nő, és általában a földön kúszik, elhever. Elágazó hajtásrendszert nevel, és amikor a leveleit leszedjük, a „felkopaszított” száron az oldalhajtásokból gyorsan nevel új lombfelületet. Levelei húsosak, kissé hullámos szélűek, deltoid vagy háromszög alakúak, sötétzöldek. A leveleken a kristályvirágfélék családjára jellemzően hólyagszerű szőrök fejlődnek, amelyek napfényben csillognak. Ez az új-zélandi spenótnál elsősorban a fiatal hajtáscsúcsokon figyelhető meg. Levélhozama – mivel a folyamatosan fejlődő főszáron és oldalhajtásokon valóban nagyon intenzíven fejlődik – jóval nagyobb a kerti spenóténál. Ez azzal is magyarázható, hogy a kerti spenótnak csak a tőleveleit szedjük, a virágszáron fejlődő egyébként is kisebb levelei túl „rostosak”, fogyasztásuk nem kellemes.

Virágai a levélhónaljakban fejlődnek, zöldessárga-sárga színűek, viszonylag jelentéktelenek. A közel 1 cm hosszú, négyszögletes toktermésben fejlődő magok 4-5 évig megtartják csíraképességüket. A kertekben gyakori, hogy az elhullott tokokból a következő évben maguktól kelnek a növények, vagy az előző évi spenót helyén, vagy akár a kert más részein is. Egyik házi szaporítási módja, hogy a letermett szárakat a területen hagyják az árvakelésért, vagy áttelepítéskor a leszedett hajtásokat elfektetik és vékonyan földelik.

Igénye

Nagy levéltömeg fejlesztéséhez közvetlen napfényre van szüksége, de tőlünk északabbra és Nyugat-Európában hajtatják is. Ott az a tapasztalat, hogy a nappalok hossza és a kicsit gyengébb megvilágítás nem befolyásolja jelentősen a hozamot. Annak ellenére, hogy sok vizet képes raktározni, és a levélfelületének szerkezete is segíti a növény vízgazdálkodását, a bő termés érdekében érdemes öntözni. A talajtípusra nem igényes, de kedveli a jól trágyázott, nitrogénben gazdag talajokat. Ahol üzemszerűen termesztik, gyakran szerves trágyát adnak alá.

Másodvetésben is szem előtt kell azonban tartani, hogy a csírázáshoz jól megmunkált magágyat igényel. A kelés a vetéstől számítva 10-15 (-20) napra várható, melegben, megfelelően nedves talajban néha már 5 nap után megjelennek a csíranövények.

Hőigényét tekintve elvileg április végétől vethető, de tekintettel arra, hogy 12 ^oC alatt nem csírázik, és a talajhőmérséklet emelkedésével nő a kelés sebessége, ha főnövényként termesztjük érdemes várni a talaj felmelegedésére. Előfordul, hogy április végi vetéssel csak 7-10 nappal tudjuk korábban szedni, mintha május végén vetettünk volna. A vetés június első dekádjában még biztonsággal elvégezhető, ha a kezdeti fejlődéshez tudunk vizet biztosítani.

Ha a növény klímánk alatti „természetes” életciklusát nézzük, arról is elmondható, hogy

Az árvakelésből származó állományok megfigyelése alapján korábban sokszor mondogatták, hogy még ősszel érdemes elvetni a magokat – elfektetni a szárakat –, és majd kikelnek, amikor megfelelőek a viszonyok.

Termesztése

A terméseket 2-3 cm mélyre vessük, a növény nagy helyigénye miatt 60-80 cm-es sortávolságra, 40-50 cm-es tőtávolságra, fészkesen; egy fészekbe 2-3 „magot” vessünk. Egy négyzetméteren 4-6 növény fér el, heverő szárával és dús levélzetével teljesen lefedi a talajt. Ezzel szemben a kerti spenótot üzemi körülmények között gabona sortávolságra (12-15 cm), esetleg 20 cm-es sorközzel és 3-5 cm-es tőtávolsággal vetik.

Az első szedés 40-50 nappal a vetést követően tervezhető, ekkor a növények még nem fedik be a teljes talajfelületet, de a hajtások már 30-40 cm hosszúak. Ha szedéskor a hajtásvégeket is lecsípjük, azzal segítjük a hónaljhajtások megjelenését és fejlődését. A zsenge hajtásvégek a levelekhez hasonlóan fogyaszthatók. Szedést innentől fogva 7-10 naponta tervezhetünk, egészen az őszi fagyokig.

Május végi vetéssel számolva, július első dekádjában, esetleg közepén szedhetünk először. Ha ezt korábbra szeretnénk hozni, akkor márciusban cserépbe vetett magokból, április végi–május eleji kiültetéssel 3 hetes koraiság érhető el. Az így előnevelt korai új-zélandi spenót-állományoknál a fagyvédelemre a síkfóliás takarás nem túl kedvező: a fóliával érintkező megfagyott növényrészek felengedés után rothadni kezdenek, így gyorsan el kell azokat távolítani. Emiatt jobb kisalagút alá ültetni a töveket.