A fejlődés következő szakaszában a lágy szárú fajokat a cserjék, majd évelő bokrok és kisebb fafajok követik. Ezzel megindul a többszintű erdő-ökoszisztéma kialakulása és felépülése, ami egy szokásos szukcessziós folyamat. Manapság is megfigyelhetjük a kevésbé használt, felhagyott gyepek esetében, és különösen felgyorsítja a folyamatot, ha erdős terület, sövény van a közelben.
Ha ezeket a szinteket számba vesszük, legkevesebb hét szintet tudunk megkülönböztetni: magas fák koronaszintje, közepes növekedésű fák szintje, alacsony fák szintje, cserje és bokorszint, lágyszárúak szintje, talajtakaró növények szintje, gyökérszint és a kúszónövények szintje.
Ez a térbeli kiterjedés hatalmas biomasszatömeget is jelent, aminek a szén-dioxid megkötésében fontos szerepe van amellett, hogy nagy diverzitású rendszerünk sokféle ehető terméssel és alapanyaggal (fa, tüzelőanyag, mulcs) ajándékozza meg a termelőt, és az élőhelyteremtéssel sok faj menedéket lel az erdőkertünkben.
Az erdő természetes fejlődéséhez hasonlóan a talaj megfogása, takarása, termővé tétele fontos lépés, amiben kiemelkedő a lágy szárú fajok szerepe. A természetes szukcessziós folyamat elején könnyen alkalmazkodó és gyors fejlődésű pionír fajok, fűfélék: réti csenkesz, tarackbúza, széltippan, mezei aszat, libatop, kakaslábfű, ragadós galaj, mezei szarkaláb, fekete nadálytő, egynyári és évelő pillangós fajok, herefélék jelennek meg.
Hasonlítsuk össze a hagyományos telepítés mintázatával a vegyes gyümölcsös és a permakultúrás növénytársítási formát (guild).
A növénytársítások a kölcsönös előnyökön alapulnak. A növénytársítások, permakultúrás kifejezéssel guildek működésének alapja a funkciók megosztása a társításban résztvevő fajok, fajták között. Az erdőkerti növénytársítások középpontjában egy-egy kiemelkedő növekedésű vagy szétterülő, terebélyes formájú fafaj áll, amelyet a társított alacsonyabb növekedésű fafajok (fajták), bokrok, cserjék és lágy szárú fajok körbevesznek, segítik működését. Egy jól működő közösséget alkotnak, ha helyesen válogatjuk meg őket, mert segíthetik a növényközösséget növényvédelem, tápanyagellátás, tápanyag-felhalmozás, gyomszabályozás és nedvességmegőrzés szempontjából. Egy növénytársításon, guilden belül végigkövethetjük az erdőkert 7 szintjét a gyökérszinttől a magas fák szintjéig.
Erdőkertünk kialakítását kis helyen is elkezdhetjük, akár a hátsó kert is alkalmas lehet (kb. 12×6 m), a lényeg a változatos magasságú és habitusú fák, cserjék, évelők és egynyáriak alkalmazása, amelyek jól kitöltik a tér vízszintes és függőleges dimenzióit, de mégsem okoznak zsúfoltságot.
Északi oldaláról indul ki az erdőkert magas fákkal, amelyeket alacsonyabb fák és cserjék vesznek körbe. Védelmezik a hideg és szeles oldalról érkező időjárási hatások ellen a fény- és melegigényes termő fákat, bokrokat, valamint a lágy szárú zöldség és fűszernövényeket, cserjéket. A zöldség-, fűszer és virágágyások a napos déli oldalon helyezkednek el.
Az erdőkertben is a termesztés mozgató ereje, energiaforrása a fény, ami a növényfajok és -fajták választásánál és elhelyezésénél alapvető szempont. A mi éghajlatunkon a fény a fő korlátozó tényezője az erdőkert kialakításának. A szegélyek betelepítése a legproduktívabb, minél jobban kihasználjuk, annál termékenyebbek lesznek a kertjeink. Ahol folyamatos lombkorona-borítottság van, figyelnünk kell, hogy legyen néhány hézag, tisztás, vagy lék a fák koronái között. A gyümölcsfafajok lombkoronája általában kisebb és kevesebb árnyékot vet, mint az erdei fafajok. A kisebb vagy áttört, szellős lombkorona rései is csökkenni fognak, ahogy a fák közelednek az érettséghez, de metszéssel és szálalással karbantarthatók, figyelnünk kell a besűrűsödésre.
