Kevés menőbb megjelenésű képviselője van a hazai rovarfaunának, mint a kis rózsabogár. A színe gyakorlatilag leírhatatlan. Napfényben egyszerűen sziporkázik, bár a szakirodalom csak olyan jelzőket használ, mint fémfényű, zöldes vagy éppen vörösrézszínű. Pedig annál sokkal több, mert ahány szögből nézi az ember, annyi csillogó színárnyalatot produkál. aranyos rózsabogár
Kifejezetten aranyos is, merthogy hivatalosan aranyos rózsabogárnak hívják. 1801-ben még aranyos tserebogár volt, de aztán föltalálták a rózsabogarat, és azóta már így szólítják. A nyelvújítás során próbálkoztak a „diszély” megnevezéssel, de senki sem volt hajlandó így emlegetni, úgyhogy ez kikopott a nyelvünkből. Csodaszép, de tényleg. A karácsonyi ünnepkörhöz úgy illik, mint csillogó karácsonyfadísz a fenyőfára. A hátsó szárnyfedői között van egy kis háromszög-alakú képlet, ami olyan rajta, mint valami elegáns autó jele vagy egy szuperhős mellkasán a gyémántmotívum. És ez még nem minden, mert annyira szeret villogni a csillogó szárnyfedőivel, hogy repülés közben sem nyitja fel őket, hanem akkor is a hátára simulnak, és csak egy oldalsó kis résen dugja ki a hártyás szárnyait.
Ha a kertben megpillantja az ember, ráadásul a nap is süt, biztos, hogy nem gondol semmi rosszra, mondván, hogy is lehetne rossz az, ami ennyire szép. Pedig ez a szépség, ha nem is egy velejéig romlott lényt takar, de azért a kertésznek nem barátja. Legalábbis mostanában – ugyanis hasonlóan sok más fajhoz, a környezet megváltozásával nem volt rest megváltoztatni a viselkedését is. Eddig alig-alig találkozhattunk vele, akkor is inkább a természetben, kirándulásokon, de manapság már betüremkedik a kertekbe is.
Általában két évig él, a bábozódása után tavasszal, a melegebb napok elérkezésével bújik elő. Leggyakrabban májusban–júniusban lehet vele találkozni, többnyire valamelyik virágzó cserjén láthatjuk. Szereti a rózsákat, különösen a vadakat – innen a neve is –, a bodzát, a loncokat, de nem veti meg az éppen nyíló évelőket, és a kései íriszek is nagy kedvencei. Fő tápláléka különböző virágrészekből áll, nektárt fogyaszt, virágport, de hogy hozzáférjen, megrágja a virágszirmokat, amivel komolyabb kárt is tehet.
Ha az imágók valakinek mégis útban vannak, össze lehet szedegetni őket, mert ha virágot lát, annyira belefeledkezik, hogy még csak el sem repül, ha felé nyúlunk.
Permetezni végképp nem etikus, mert a virágokon több hasznos élőlény tobzódik, mint haszontalan, így inkább maradjunk a gyűjtögetésnél.
És van még egy csodálatos vonulat ennek a bogárnak az életében, éspedig a gyerekkora. Ugyanis kicsinek minden, csak nem szép. A lárvája egy C betű szerűen meggörbült, csontszínű pajor, ami kísértetiesen hasonlít a cserebogarak lárvájára. Persze akadnak különbségek. Nagyítóval a profik meg tudják különböztetni az utolsó potrohszelvény szőrözöttsége alapján, a rózsabogarak végén ugyanis a szőrszálak körbevesznek egy ovális alakú, kopasz foltot, ami a cserebogaraknál hiányzik. Eltérő az életmódjuk is. A cserebogarak kártevők, mert a lárvák az élő növények gyökereit rágják; ezzel szemben a rózsabogár sokkal kifinomultabban táplálkozik, nem tesz kárt a növényekben. A lárvái bomló szerves anyagokat fogyasztanak, ezért elég gyakran lehet velük találkozni a komposzthalmokban, a trágyakupacokban, korhadó fatuskókban. Ezért ha ősszel, a komposzt szétterítésekor vastagabb, szürkésfehér pajorok mocorognak a félig érett szerves anyagban, kétszer is meg kell gondolni, hogy hasznosak-e vagy kártékonyak. A merészebbek induljanak egy kézi nagyítóért és a rovarhatározóért, a lazábbak pedig egyszerűen hagyják ott őket, ahol vannak, mondván, ezek úgyis tuti rózsabogárlárvák, még jót is tesznek a talajéletnek.
