Az erdőgazdaságok által kezelt erdőkben, parkerdőkben, így a Soproni-hegység vagy a Fertőmelléki-dombsor erdeiben is számos ilyen virágos kirándulóhelyet találunk, amelyek természetvédelmi oltalmat élveznek.

A tél elmúltával virágba borul a természet. A kora tavaszi fajok a fák, cserjék lombfakadása előtt sietve hozzák virágaikat, majd termést és magokat érlelnek, hogy aztán a következő tavaszig a talajba visszahúzódva várakozzanak türelmesen. Sok növény erejét a talajban meghúzódó hagymájából nyeri, mely tápanyagraktárként funkcionál.

Az olvadozó hó alól elsőként bújik ki a vízfolyások menti ligeterdők és üdébb gyertyános-tölgyesek éke, a tavasz hírnöke, a kikeleti hóvirág (Galanthus nivalis). A növény mutatós fehér virága februártól akár áprilisig is viríthat. A tudományos nevében lévő „nivalis” kifejezés is a hóra utal, ami virágának színére és egyben korai virágzására is vonatkozik.

Helyzetét később tovább nehezítette az is, hogy virágzása egybeesik a nőnappal, ezért előszeretettel gyűjtötték az ünnep előtt az erdőkben. Ennek következtében a növény természetes állományai jelentősen megritkultak hazánkban, ezért 2005-ben védetté nyilvánították. Egyetlen tő természetvédelmi értéke 10 ezer forint.

A hóvirágokkal csaknem egy időben kezd nyílni a sötét ibolyakék virágú ligeti csillagvirág (Scilla vindobonensis). Vöröses szárán fürtvirágzatot alkotnak hatágú csillagra hasonlító virágai, innen kapta a nevét. A szintén hagymás növény méretében is hasonlít a hóvirágra, és azonos módon is terjednek.

A hangyák taktikája az, hogy a magokat, akár nagy távolságokat is megtéve behordják a bolyba, megeszik róla a hangyakalácsot, és a megtisztított magot – mely számukra már fölösleges – leteszik valahol a közelben, ezzel hozzájárulva a növények terjesztéséhez. Ez a tevékenység azért is hasznos, mert amíg a hangyakalács a magon van, addig az nem tud kicsírázni, tehát szükség van egy segítő partnerre, aki szorgosan eltávolítja azt. Ezzel a szimbiózissal a hangya és a terjeszkedni kívánó növények egyaránt jól járnak.

Az előzőekhez ugyancsak hasonló termetű és élőhelyigényű a tavaszi tőzike (Leucojum vernum). A vele egy családba (amarilliszfélék) tartozó hóvirággal akár össze is keverhetnénk, de a tavaszi tőzike bókoló virága szélesebb, a lepellevelek csúcsán pedig világoszöld vagy sárgás foltok találhatók.