Dr. Orosz Szilvia közelmúltban tartott előadásában feltárta a húsmarhatenyésztés előtt álló kritikus takarmányozási kihívásokat, a minőségileg romló tömegtakarmányoktól az egyre drágább ipari melléktermékekig. De ami még fontosabb, bemutatta azokat a stratégiákat is, amelyekkel a gazdálkodók prosperálhatnak a változó környezetben. A szárazságtűrő növények, az optimalizált legelőgazdálkodás és a precíziós takarmányozás – ezek a kulcsszavak egy olyan ágazatot definiálnak, ami felkészült a holnap kihívásaira, miközben ma is értékteremtő.

Dr. Orosz Szilvia, az Állattenyésztési Teljesítményvizsgáló (ÁT) Kft. Takarmányanalitikai Laboratóriumának igazgatója a Gödöllőn megrendezett Húsmarhatenyésztési Tanácskozáson tartott nagy sikerű előadásában a húsmarhatenyésztés takarmányozási sajátosságait és a klímaváltozás okozta kihívásokat járta körül. Az előadás a félintenzív és intenzív hizlalás takarmányozási módszereitől kezdve a tömegtakarmányok hazai helyzetén át a gyakorlati takarmányozási tanácsokig számos fontos témát érintett.

Félintenzív hizlalás takarmányozási szempontjai

A félintenzív hizlalás a takarmányozástani definíció szerint a 900-1100 g/nap testsúlygyarapodást céloz meg. Az alacsonyabb napi testsúlygyarapodás hosszabb hizlalási időszakot eredményez. Félintenzív hizlaláskor mérsékeltebb energiakoncentráció szükséges a takarmányban: nagyobb rosttartalmú takarmányok is alkalmazhatók, lehetővé téve az olcsóbb takarmányok beépítését a takarmányadagba.

Dr. Orosz Szilvia ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy számos ipari melléktermék, amely korábban olcsó takarmányforrásnak számított, mára jelentősen felértékelődött. A nedves répaszelet már csak egy hazai cukorgyárból szerezhető be, ezért mennyisége korlátozott és ára emelkedik. A nedves CGF (kukorica alapú keményítőgyári nedves melléktermék) és a WDGS (búza- és kukorica alapú, szeszipari nedves melléktermék) pedig jó példák arra, hogy válik egy ipari melléktermék értékes „áruvá” az ipari cég szempontjából. Ezzel szemben a jó minőségű, saját termesztésű tömegtakarmányok előállítása egyre inkább kulcsfontosságúvá válik a hatékony és költségkímélő húsmarhatenyésztésben.

A félintenzív hizlalás tipikus takarmányadagja 10-15 kilogramm szilázst, 1-1,5 kilogramm réti szénát, valamint 3-5 kilogramm abrak-kiegészítést tartalmaz állatonként. Az abrak mennyisége a tömegtakarmány minőségétől függ. Minél gyengébb minőségű a tömegtakarmány, annál több abrakra és fehérjehordozóra van szükség, ami növeli a hizlalás költségét.

Tömegtakarmányok minősége és a hizlalás költsége

A tömegtakarmányok minősége alapvetően meghatározza a hizlalás hatékonyságát és költségét. A jó minőségű tömegtakarmány lehetővé teszi a kevesebb abrak felhasználását, ami jelentős költségmegtakarítást eredményez. Emellett a jó minőségű tömegtakarmányok etetése kisebb metángáz-termeléssel is jár. Azonban számos tényező befolyásolja a tömegtakarmányok minőségét.

A kukoricaszilázs például az utóbbi években gyakran alacsony hozamú és keményítőtartalmú volt, emellett az aflatoxin-szennyezés kockázata is egyre nagyobb problémát jelent. Ezért a jövőben az őszi vetésű, kora tavaszi betakarítású gabonafélékből készült szilázsok és szenázsok, a szántóföldi termesztésű szénafélék, a BMR-cirokszilázsok, a szudánifű-széna és -szilázs, a moharszéna és -szilázs és más, a klímaváltozáshoz jobban alkalmazkodó tömegtakarmányok termesztése válhat egyre fontosabbá.