Egy lábtörés miatti kényszerpihenőn egzotikus fákkal ismerkedett, rendelt is a netről. Mikor pedig horvátországi nyaralásukon fölfedezte a tűzrakóban a grillezéshez odakészített olajfát, nem vitte rá a lélek, hogy elégesse, összeszedte, hazahozta a darabokat. „Már láttam bennük a jövendő apró tárgyakat. Még raklap aljából is mentettem ki természetes pirosas, távolról jött, ismeretlen fát. Csinos medálokat faragtam belőle.”

Anyám szíve

A helyi Fügedi Márta Népművészeti Egyesület tagjaként minden nyáron részt vesz a gyerekeknek tartott mesterségbemutató táborban, ahogy erdei iskolákba is elhívják. A Hagyományok Házától 2018-ban kapta meg a népi iparművész címet. 2020-ban a Kereskedelmi és Iparkamara Magyar Kézműves Remek elismerésében részesültek Diósgyőri Diófatálak elnevezésű nagyméretű munkái. Örömmel találkozik az érdeklődőkkel, erre jó alkalom a Mesterségek Ünnepe a Budai Várban.

Megjegyzem: valóban, annyira kellemes tapintású, finom a felületük, hogy az embernek kedve támad megérinteni. „Ennek is története van: először édesanyámnak készítettem egy dundi szívecskét. Mindig vele van, szereti a zsebében fogni. Így kezdődött, aztán gondoltam, hátha más is kedveli.”

Hiába gyűlt össze tömérdek anyaga, ha megtudja, hogy valahol tűzre szánnak egy érdekes kivágott fát, kér belőle egy tuskót. Elhozza, ha nyers, kettévágja, körbefűrészeli, kinagyolja 2-3 cm falvastagságra. Ez már jelzi a későbbi formát. Ráírja mikor nagyolta, és 5-6 évig szárítja. Télen előszedegeti, levékonyítja a falvastagságot, javítja a száradási torzulásokat, és véglegesre formálja. „Már annyi fám van, azt mondom, csak addig éljek, amíg elhasználom. Vár sok darabom félkészen is. Azokat még jó lenne befejezni. Az ember csak egyszer él, és még nem játszottam ki magamat.”