A kutatók érdekes összefüggéseket fedeztek fel:
Akik a legkevesebb élő mikroorganizmust tartalmazó ételt ették, magasabb volt a halálozás kockázata szívbetegségben vagy más okból. Akik közepes vagy magas mennyiségben fogyasztottak ilyen ételeket, jelentősen csökkent a halálozási kockázatuk.
Minden plusz ülve töltött óra 6%-kal növelte a halálozás, és 6,5%-kal a szívproblémák miatti halálozás esélyét. Az ülési idő és a halálozási kockázat között „U-alakú” kapcsolatot találtak. Ez azt jelenti, hogy sem a nagyon kevés, sem a túl sok ülés nem ideális – a napi 4 óra körüli ülés tűnt a legbiztonságosabbnak.

Bár nem minden csoportban találtak egyértelmű összefüggést a mikroba-gazdag ételek fogyasztása és az alacsonyabb halálozási kockázat között, az általános tendencia azt mutatta, hogy akik több ilyen ételt ettek, jobb egészségügyi állapottal rendelkeztek. Ezek az eredmények azt hangsúlyozzák, hogy a kevesebb ülés és az egészségesebb étkezési szokások kombinációja különösen hasznos lehet magas vérnyomással élő emberek számára.
Mit tehetsz a szíved védelméért?
Ha magas a vérnyomásod, a tanulmány eredményei arra utalnak, hogy bizonyos mindennapi szokások megváltoztatása kedvező hatással lehet az egészségedre. Ha a napi ülőidőt limitálod, az csökkentheti a halálozás – különösen a szívproblémák miatti halálozás – kockázatát. Az étrendbe beillesztett több élő mikrobatartalmú étel (például joghurt, erjesztett zöldségek, valamint héjukkal fogyasztott friss gyümölcsök és zöldségek) szintén jótékony hatású lehet a szív egészségére.
Fontos azonban megjegyezni, hogy a túl kevés ülés – például napi két óra vagy annál is kevesebb – szintén megterhelheti a szívet. Ha úgy érzed, hogy le kell ülnöd, hallgass a tested jelzéseire, és tarts szünetet.
A következő ételek segíthetnek:
- kefir
- kovászos uborka
- savanyú káposzta (nyersen, nem hőkezelt)
- élőflórás joghurt
- friss gyümölcsök és zöldségek héjjal (pl. alma, uborka)
Ezek az ételek nemcsak a bélflórát támogatják, hanem hozzájárulhatnak a szív- és érrendszeri egészség megőrzéséhez is.
