Nyári hőség

A nyári maximumhőmérsékletekhez nem is kell kommentár, a kánikuláról mindenkinek vannak személyes tapasztalatai. Méréseink kezdetén a heti maximum 30 °C volt, ez 2024-re 34 °C-ra nőtt, legalábbis trend szintjén. A változás iránya erősen növekvő, ráadásul a sebessége is enyhén gyorsuló. Bár a rózsa kedveli a napsütést, a meleget egyáltalán nem élvezi. Rózsáról pontos adataink még nincsenek, de egy általános fotoszintézis-hatékonyság görbe is sokatmondó lehet. Ezek szerint a levélszövet hőmérséklete a felépítési folyamatok szempontjából 10 és 34 °C között optimális, 34 °C fok felett pedig már sérül a fotoszintetikus lánc. Saját méréseink pedig azt mutatják, hogy egy árnyékban álló levél mintegy 10 °C-kal hűvösebb, mint ha tűzné a nap. Ez azt jelenti, hogy a rózsa napsütötte levelében már 25 °C-on megkezdődhet a degradáció, a 2030. évre becsült 35 °C heti maximumon pedig már árnyékban sincsenek biztonságban a levelek.

Nyilvánvalóan hőségtűrő rózsákra lenne szükség. Nehéz azonban igazán jót találni, elsősorban a közel-keleti sárga szirmú fajok jöhetnek szóba. Ezek közül a legismertebb, és talán a legszélsőségesebb ökológiai igényű a perzsa rózsa, a Rosa persica. Félsivatagos, nemcsak meleg, de száraz viszonyok között is tömegesen megél. Bár különleges virágszíne – aranysárga, a szirmok tövi része feketésbíbor – miatt egy egész fajtacsoport őse lett (Hulthemia csoport), korai hibridjei igen nehezen tarthatók meg.

Közülük is kiemelkedik a világossárga-vörös The Sun and the Heart és a rózsaszín-bíbor Bright as a Button, de a vad fajra nagyon hasonlító két eredeti hibrid, a Tigris és az Euphrates sajnos nem bírta klímánkat. Úgy tűnik, egyetlen igazán hőségtűrő rózsa sem termeszthető könnyen, szép kerti hibridjei pedig éppen a hőséget nem tűrik.

Alkalmazkodási lehetőségek

Ha már megelőzni nem tudjuk a klímaváltozást, hogyan alkalmazkodjunk hozzá?

Az egyik lehetőség, ha hőségtűrő, félsivatagi vagy pont ellenkezőleg, szubtrópusi rózsákat tartunk, vagy legalábbis ilyen fajokat vonunk be a kerti rózsák nemesítésébe. Ezek azonban sajnos fagy­érzékenyek, még a hazai klímán is fagysérülést szenvednek. Ugyanakkor a közel-keleti sárga fajoknál a betegség-ellenállóság is kifejezetten gyenge. Erre jó példa, hogy a sárga kerti fajták máig is észrevehetően fogékonyabbak a gombabetegségekre, mint a lilásrózsaszín, csak európai ősökkel rendelkező rózsák (pl. damaszkuszi, portland). Az okok egyértelműek: az arid területek rózsái nem szoktak hozzá az erős fertőzéshez, mivel a gombaspórák a levegőn kiszáradnak (rozsdagombák), a vízzel terjedőkhöz (feketefoltosság) pedig a félsivatagokban éppen a víz hiányzik.

Egy átlagos kerti rózsa sejtje négy kromoszómasorozatot tartalmaz (tetraploid), a vadrózsáé pedig kettőtől tízig bármennyit, még a lehetetlennek tűnő páratlan szám is előfordul. A nemesítő még csak-csak türelmes, de a piac nem fogadja el, hogy 40-60 évet is kelljen várnia egy új fajtára. De ha szeretjük a természetközeli fajokat és elfogadjuk, hogy a rövid virágzási időszakért cserébe szép csipkebogyókat kapunk, bátran ültethetünk vadrózsát! Persze ne a természetvédelmi területről ássuk ki, hanem vásároljuk, esetleg dugványozzuk.