A kertalapító

Ambrózy-Migazzi István kertészkedő szenvedélye családi indíttatásból és természet iránti élénk rajongásából fakadt. Mint főúri kortársainak többsége, ő is sokat utazott, bejárta Európa mediterrán déli és atlantikus nyugati vidékeit is, és az ott megcsodált örökzöld kertek rajongója lett.

Különösen angliai tapasztalatai hagytak benne mély nyomot. Ottani benyomásai alapján kezdte meg kertépítő munkáját 1894-ben, felesége malonyai birtokán. Jóllehet, hamarosan Malonya lett az ország egyik leghíresebb arborétuma, ritka örökzöldekkel és havasszépékkel, de az ország történelmi tragédiája, a trianoni békediktátum életbevágó döntésre kényszerítette.

Örökre elhagyva az akkori Csehszlovákiához csatolt otthonát, régi családi birtokaira, Vas megyébe költözött. Ekkor vásárolta meg Kám község határában, Jeliháláson, a Kaponyás-patak forrásvidékén azt az erősen legeltetett akácos, nyíres, csarabos területet, mely azután a mai Jeli Arborétum alapja lett.

Kivadult és mérgező

Angliát és Írországot annyira kedvelik a rododendronok, hogy egyikük sokfele kivadult és mára veszélyesen terjedő, kiirthatatlan, agresszív özönnövénnyé vált, mely kiszorítja az őshonos növényzetet.

A pontuszi havasszépe (Rhododendron ponticum) őshazája a Balkántól a Kaukázuson át egészen Indiáig terjed, lomberdők, patakparti bozótosok növénye. Hazájában erős, egyenes ágait kerítéskészítésre használják.

Látványos, lilásrózsaszínű, zöldessárga pettyes nagy virága és könnyű nevelhetősége miatt a 18. század végétől gyorsan népszerűvé vált Európában. A növény levele is, virága is mérgező, emiatt az állatok sem legelik. Nektárja miatt a belőle készült méz is mérgező.