A háziméh (Apis mellifera) kulcsszerepet játszik a mezőgazdasági és természetes ökoszisztémák beporzásában, miközben egyre több stresszhatás éri. A kórokozók – többek között vírusok -, a klímaváltozás, az intenzív tájhasználat és a méhészeti körülmények együtt alakíthatják a méhcsaládok egészségi állapotát. Egy friss dél-olaszországi kutatás azt vizsgálta, hogy a klíma, a tájszerkezet és az évszakok miként kapcsolódnak a méhekben kimutatható kórokozók előfordulásához.
A vizsgálatot Apulia régióban végezték, 30 állandó méhészetben, két éven keresztül. A kutatók nyáron és ősszel gyűjtöttek mintákat, minden méhészetben három kaptárból. Külön vizsgálták a kijáró gyűjtőméheket, a kaptáron belüli fiatal méheket és a lárvákat. Összesen 1080 minta készült, amelyek 16 200 egyedet foglaltak magukba.
A molekuláris vizsgálatok szerint a többféle kórokozóval való egyidejű találkozás gyakori volt. A leggyakrabban kimutatott kórokozók közé tartozott a fekete anyabölcső vírus (BQCV), a deformáltszárny-vírus (DWV), valamint a Lotmaria passim nevű bélparazita. A Nosema ceranae, a mézelő méh foltosságvírusa (BMLV) és az akut méhbénulás vírus ritkábban, de továbbra is számottevő arányban fordult elő. A Paenibacillus larvae és az Aspergillus flavus nem jelent meg a mintákban, a lassú méhbénulás vírusát pedig csak nagyon ritkán mutatták ki.
Ez valószínűleg összefügg azzal, hogy a gyűjtőméhek nagyobb eséllyel érintkeznek szennyezett virágokkal, más méhekkel, illetve a környezeti stresszhatásokkal. A kórokozók előfordulása összességében nyáron magasabb volt, mint ősszel.
Az időjárási tényezők közül a páratartalom bizonyult különösen fontosnak: magasabb páratartalom mellett gyakoribb volt a kórokozók előfordulása és a többes fertőzés. A hőmérséklet hatása gyengébb volt, de meleg és nedves körülmények között a kórokozók együttese nagyobb terhelést jelenthetett a méhcsaládok számára.
A vírusok sem egyformák
A tájhasználat hatása kórokozónként eltért. A féltermészetes élőhelyek, például erdők, cserjések és gyepek nagyobb aránya általában alacsonyabb víruselőfordulással társult, különösen a BQCV és a DWV esetében.
Ugyanakkor a kép nem egyértelműen kedvező minden kórokozó esetében. A Nosema ceranae gyakrabban fordult elő olyan területeken, ahol több féltermészetes élőhely volt, különösen melegebb körülmények között. A kutatók szerint ezek a tájak kedvezhetnek a hűvösebb, párásabb mikroklímának és a sűrűbb viráglátogatásnak, ami bizonyos bélkórokozók terjedését is segítheti.
A tanulmány következtetése szerint a méhegészségügyi vizsgálatok értelmezésénél nem elegendő csak a kaptár vagy az adott kórokozó szintjén gondolkodni. A méhcsaládok kórokozó-terhelése a klíma, az évszak és a környező táj együttes hatásaként alakul.
A szerzők hangsúlyozzák, hogy az eredmények összefüggéseket mutatnak, nem közvetlen ok-okozati bizonyítékokat. A kutatás mégis fontos üzenetet hordoz a méhészetek számára: a kaptárak egészségét a tájhasználat és a helyi klimatikus viszonyok figyelembevételével érdemes értékelni, különösen a mediterrán és más, gyorsan változó mezőgazdasági térségekben.
