Mivel a hazai növényevők nem fogyasztják őket, semmi sem korlátozza a növekedésüket. A bolygatott, nyílt homokfelszíneken így olyan versenyelőnyre tesznek szert az őshonos, bennszülött növényfajainkkal szemben, amit emberi beavatkozás nélkül képtelenség visszafordítani.
A pálmaliliom (Yucca filamentosa)
A jukkák vagy pálmaliliomok története Európában régre nyúlik vissza: már az 1660-as években már szerepeltek a híres Posoni Kertben, ahol Lippai János még mint „pompás, de a tél elől pincébe hordandó” kuriózumot említette. Azóta kiderült, hogy a kerti jukka (Yucca filamentosa) teljesen télálló, és a hazai kertek egyik népszerű, minimális gondozást igénylő dísze. A Kiskunságban a jukkát az egykori tanyasi világban is előszeretettel ültették a házak elé. Sőt, gyakorlati haszna is volt: erős, rostos leveleit csíkokra hasítva kiválóan alkalmazták szőlőkötözésre. Bár hazánkban a jukkamoly hiánya miatt természetes úton nem képes magot érlelni, sarjadzással, erőteljes gyökérrendszerével foltokban agresszíven terjeszkedik.
Termést és magot nem érlel, mivel hiányzik hozzá a beporzó yukkamoly (Fotó: Jakab Gusztáv)A természetvédelmi szakemberek és a helyi lakosok látásmódja itt is különbözik: ami az egyik oldalon tájidegen, eltávolítandó inváziós veszélyforrás, a másik oldalon a helyi identitás és kulturális örökség része. A Kiskunságban a jukka a „hajdani tanyák helyét őrző” növény. Bár az elmúlt évtizedekben a tanyasi világ elnéptelenedett, a házak elé ültetett jukkák még mindig virítanak, s ezzel egy eltűnt, élettel teli tanyasi világ jelképévé vált.
Inváziós dísznövények: a kertek fogságából a szabad természetbe
