Hosszú éveken keresztül lehetőségem volt sokféle alapanyaggal dolgozni, amelyek közül sok megfelelően kielégíti többféle faj sajátos igényeit.

A mézelő méhek táplálásában a legfontosabb feladatunk: jobban és alaposabban megismerni, hogy milyen tápanyagokra van szükségük, illetve virágpor méretűre kicsinyíteni az alapanyagok keverékét, hogy a méhek szívesen elfogyasszák, és képesek legyenek megemészteni, felhasználni szervezetük megfelelő működéséhez. Sok alapanyag tartalmazhatja a megfelelő tápanyagokat, de általában nem a szükséges mennyiségben, így többféle alapanyagból kell biztosítani az összes tápanyagot a megfelelő mennyiségben a mézelő méhek számára.
A víznek tiszta forrásból kell származnia. A méhek, úgy tűnik, szeretik az úszómedencéket, a tavakat és néha a „nem higiénikus” vízforrásokat. Azon tűnődöm, hogy ennek van-e köze a víz ízéhez. Olyan ez, mintha palackozott vizet hasonlítanánk egy ízesített vízhez. Melyiket innánk inkább?
A fehérjéknek elsősorban virágporból kell származniuk, a méhek emésztőenzimjeinek pedig le kell bontaniuk aminosavakra, a fehérjék építőelemeire. Miután a lebontás folyamata végbement, a méhek (és minden más faj) újra összerakják ezeket az aminosavakat olyan speciális fehérjékké és enzimekké, amelyek a szervezetük működéséhez szükségesek.
A zsírok (helyes megnevezéssel lipidek) a virágporból származnak, kisebb mennyiségben a nektárból, amelyet zsírsavakra, a lipidek/zsírok építőelemeire kell lebontani. Míg néhány rövid szénláncú zsírsav felhasználható energiaforrásként, a hosszú szénláncú zsírsavak a méhek sejtfalába épülnek be, a sejtszerkezet és a sejtműködés fenntartásának biztosítására. A nagyon hosszú szénlánccal rendelkező zsírsavakat a méhek feromonok és reproduktív hormonok előállítására használják.
A szénhidrátokat, amelyek többféle cukorból és keményítőből származnak, elsősorban energiaként hasznosítják a repülés és a kaptár belsejében végzett tevékenységek során, illetve méz és méhkenyér előállításakor. Néhány szénhidrátot annak az erjesztő baktériumnak az ellátására használnak, amely az elraktározott virágport méhkenyérré alakítja át, későbbi élelemfelhasználásra. A nektár az egyszerű cukor (glükóz és fruktóz) elsődleges forrása, a különböző növényekből származó cukor mennyisége 5–75 százalék. A méhek a nagyobb cukortartalommal rendelkező (édesebb) virágokat kedvelik jobban. A nyers magvakban megtalálható nyers keményítőt csak korlátozott mértékben képesek megemészteni, de úgy tűnik, a hőkezelt keményítőt jobban fel tudják dolgozni.

Noha a vitaminok és ásványi anyagok szerepét még nem bizonyították egyértelműen a tudományos kutatások során, úgy gondolom, nyugodtan állíthatjuk, hogy ezek ugyanolyan alapvető biokémiai szerepet töltenek be a méheknél, mint más fajoknál. Az egyetlen fő kivétel a D-vitamin, és ennek szerepe a gerincesek csontvázában. A gerincesek (a gerincoszloppal rendelkező állatok) ásványi anyagokat, főleg kalciumot, foszfort és magnéziumot használnak fehérjemátrixba ágyazva a kemény belső csontváz létrehozására. Ezeknél az állatoknál a D-vitamin jelentős szerepet játszik a kalcium vázrendszerbe való beépülésében.
A D-vitaminnak nincs semmilyen ismert szerepe ebben a folyamatban, de néhány virágporban nagy mennyiségű D-vitamin található. Az új kutatási technikákra és a sokkal érzékenyebb laboratóriumi műszerekre alapozva, joggal feltételezhetjük, hogy lehet olyan biológiai szerepe a D-vitaminnak a mézelő méhekben, amely még nem lett felderítve. Ugyanez vonatkozik az A- és a K-vitaminra is.
Nagyon valószínű, hogy az E-vitaminnak ugyanolyan biokémiai szerepe van a mézelő méheknél, mint más fajoknál: az antioxidáns tulajdonság. A zsírsavakról már volt szó fentebb, az E-vitamin elsődleges szerepe pedig az, hogy a hosszú szénláncú zsírsavak oxidációjának (avasodás) mértékét csökkentse. A zsírsavak oxidációja a sejtfalakban a fő meghatározó tényező az öregedés folyamatában (minden fajnál).

A laboratóriumi eszközök legújabb fejlesztései lehetővé kell tegyék a mézelő méhek E-vitamin-szükségletének jobb meghatározását. Ha a méhek fehérjepótlékához hozzáadott E-vitamin segítheti a gyűjtőméhek öregedési folyamatának lelassítását, még ha csak néhány nappal is, ez a méhállomány növekedését biztosíthatná. Azt, hogy a mézelő méhek képesek-e feldolgozni a stabilabb kémiai szerkezetű változatot, amelyet gyakran használnak a haszonállatok etetése során, vagy a kevésbé stabil szerkezetű (és drágább) változatra van szükségük, amely a növényekben található vegyes összetételű tokoferol, még nem mutatták ki egyértelműen.
Észszerű feltételezni, hogy a B-vitaminoknak (thiamin, riboflavin, niacin, pantoténsav, folsav, biotin, B12-vitamin, kolin) hasonló biokémiai szerepe van a mézelő méheknél, mint más fajoknál. Kevés tudományos közlemény jelent meg a specifikus B-vitaminokról ennek alátámasztására. A nagyobb kérdés az, hogy mennyi szükséges minden egyes B-vitamin-fajtából a mézelő méhek életciklusának támogatására, főleg a méhanya reproduktív szerepét tekintve.
A fő ásványi anyagokból (kalcium, foszfor, magnézium) kevesebbre van szükségük a mézelő méheknek, mint a gerinceseknek, a kétféle vázrendszer alapvető különbsége miatt. A többi fő ásványi anyagból (nátrium, kálium, klorid) szintén valószínűleg kisebb mennyiségre van szükségük a méheknek. Ez az oka annak, hogy a haszonállatoknál használt ásványianyag-keverékek nem megfelelőek a mézelő méhek számára.
A nyomelemekből (réz, vas, jód, mangán, szelén és cink) is valószínűleg kisebb mennyiségre van szükségük a mézelő méheknek, mint a haszonállatoknak, főleg az eltérő testméret miatt.
A foszfor az energiáért felelős anyagcsere-folyamatokban szükséges minden faj számára. A cink az anyagcsere-folyamatokban szükséges minden fajnál az emésztéshez és a reprodukcióhoz.
A megjelent tudományos cikkek nagy része a mézelő méhek tápanyagigényét a kaptárba behordott virágporban megtalálható tápanyagszintekre próbálja alapozni. Ez valószínűleg azon a helytelen elven alapszik, hogy „az vagy, amit megeszel”. Ez nem jó tudományos megközelítés, mivel a virágpor anyagának nagy része nem emészthető, és távozik a széklettel. Helyesebb volna azt mondani, hogy „az vagy, amit kiválaszt a szervezeted”, de ez a megközelítés sem ad megfelelő bizonyítékot a tápanyagigényről.
Ez a megközelítés sem hibátlan, de valószínűleg jobb módszer a tápanyagigények meghatározására. A nyári és a téli méhek életciklusának eltérését tekintve, valószínűleg vannak a méhek tápanyagigényeiben időszaki különbségek.

(A szerző a The Hive and the Honey Bee [A kaptár és a mézelő méhek] 2015. évi kiadásában szereplő „Honey Bee Nutrition” [A mézelő méhek táplálása] című fejezet társszerzője, az ADM Alliance Nutrition állati táplálkozással foglalkozó, nyugalmazott szakembere.)
Írta: Dr. Dale Hill, Quincy, IL
Forrás: ABJ
Közreadta: Hajtós Helén







