0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2026. február 26.

Metsszük erősen a barackot!

Nem szabad sajnálni a barackfát a nyári metszés során, derült ki a Soroksáron rendezett metszési bemutatón. A hagyományosnak számító rendezvényen az intenzív kajszi- és őszibarack-ültetvények metszésének finomságaival ismerkedhettek meg az érdeklődők a SZIE Kertészettudományi Kar tangazdaságában.

A legtöbb fajtát már leszüreteljük július végére, a metszéssel a korona laza szerkezetét igyekszünk megtartani, hangsúlyozták mindkét faj esetében.

A kajszi és az őszibarack is sok fényt igényel a megfelelő fejlődéshez és színeződéshez, de legfőképpen azért kell megnyitni a koronájukat, hogy ne kopaszodjanak föl.

Ebben az időszakban gyorsabban gyógyulnak a sebek is, nyugodtan távolítsuk el a fölösleges vázágakat, vastag, sűrítő elágazásokat.

Az előadásokban a Cegléden nemesített kajszifajtákról esett szó, részletesen bemutatva a jellemzőiket. Figyelmet érdemelnek a legújabb, faggyal és himlővírussal szemben a régi fajtáknál jóval ellenállóbb hibridek, a Ceglédi zamatos, a Ceglédi gömbölyű, a Ceglédi arany. A fajtasor utolsónak érő tagja, a Nyujtó Ferenc emléke pedig jó fagytűrő.

Azért érdemes a hazai kajszifajták közül választani, mert ez a gyümölcsfaj kevéssé alkalmazkodik a termőhelyekhez, és a külföldi fajták általában nem olyan jóízűek, mint amit itthon megszoktunk és elvárunk egy kajszitól.

A fajtaválasztás fontos szempontja a fagytűrés kell legyen, ebben igen nagy az eltérés a fajták között, akár 5-6 °C a különbség.

Termesztéstechnológiával is segíthetünk a fagy elkerülésében, sajnos éppen a korszerű, alacsony törzsű, füves sorközű ültetvény érzékenyebb a kisugárzási fagyra, mint a hagyományos. Alföldi ültetvényekben ezért meggondolandó a magasabb törzs kialakítása és az ugarművelés.

Erős metszéssel azért segíthetünk a fagy elkerülésében, mert a hatására fejlődő hosszú vesszőkön később nyílnak a virágok és elkerülhetik a lehűlést.
Forrás: magyarmezogazdasag.hu