youtube://v/LuP811vHMm4
Töretlen népszerűségnek örvend a magyarok kedvenc szezonális édességének számító szaloncukor: a 3,5 millió hazai háztartás évente közel 3500 tonnányit vásárol belőle, azonban egyre többen vannak, akik a minőségi termékek mellett teszik le voksukat. Az Agrárminisztérium és a Magyar Édességgyártók Szövetségének közös sajtótájékoztatóján elhangzott, az édességgyártó ipar fontos feladata éppen ezért, hogy minél több valódi csokoládéból, valódi összetevőkből készült szaloncukrot állítsanak elő a jövőben – a többség számára megfizethető áron.
Sánta Sándor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének elnöke elmondta, a magyarok körülbelül 86%-a tervez szaloncukrot vásárolni idén, ami összességében 6 milliárd forintos árbevételt jelent majd az ipar számára. A szakember az eddigi tapasztalatokat ismertetve elmondta, a terméknek vidéken van inkább nagy hagyománya, a legnépszerűbb íz pedig évek óta a zselés.
A hazai édesipari ágazatot jelenleg 250 vállalat alkotja összesen 5 ezer foglalkoztatottal, elérve a 200 milliárd forintos éves árbevételt – emelte ki Felkai Beáta, az Agrárminisztérium Élelmiszergazdasági és Eredetvédelmi Főosztályának vezetője. Mint arra emlékeztetett, a kormány 2015-ben az élelmiszeripart, közte az édességgyártást stratégiai ágazatnak minősítette, ezzel együtt pedig a 2020-as esztendőig 300 milliárd forintos uniós és állami támogatás odaítélését rendelte el. A főosztályvezető elmondta, eddig mintegy 17 milliárd forint értékben nyújtottak be pályázatokat az édességgyártók; az irányító hatóság nagyságrendileg 7 milliárd forintnyi támogatást osztottak ki a nyertesek közt. A szektor vállalatai az eddigi adatok alapján évente 30 milliárd forint körüli bevételt tudnak realizálni.
Felkai Beáta mindezeken felül beszélt a szaloncukorgyártást érintő előírásokról is, amelyek meghatározzák egyebek közt a burok, illetve a töltelék összetevőit és pontos arányukat. A többi közt ezeket is ellenőrzi a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal napokban indult szezonális akciója.


