Az olasz vizsgálat 394 egészséges csecsemőt osztott két csoportra és a vizsgálat eredménye az alábbi lényeges különbségeket mutatta ki:

Az intervenciós csoportban lévő gyermekek lényegesen több olajos magvakat, dióféléket, gyümölcsöket, hüvelyeseket és kevesebb édességet, péksüteményt és vajat fogyasztottak.
Továbbá a tanulmányból az is kiderül, hogy azok a gyermekek, akik az anyatejtől való elválasztás kezdetekor már találkoztak friss élelmiszerekkel, 3 éves korban lényegesen nagyobb mennyiségű gyümölcsöt, friss vagy főtt zöldséget ettek naponta, a bolti bébiételeket fogyasztó gyermekekhez képest.
Gyermekünk hozzátáplálásával befolyásolható a gyermekek ízlésének fejlődése is. Az egészséges ételek bevezetése a hozzátáplálás folyamán hozzájárul, hogy később is kedvelje ezeket a gyerek.
Nem mindegy , hogy valaki a szülőcsatornán keresztül jön-e a világra vagy császármetszéssel, illetve hogy tápszerrel vagy anyatejjel táplálják az első időszakban.
A mikrobiom elnevezés a mikrobiótában található gének összességére utal, de a két kifejezés legtöbbször egymás szinonimájaként használatos. A testünk különböző részein – a bőrön, bélben, hüvelyben – különböző mikroba közösségek élnek, és a mikrobiom összetétele emberről emberre is változik. A mikrobiomot olyan baktériumok alkotják, amelyek kölcsönösen előnyös kapcsolatot alakítottak ki a gazdaszervezettel.