Az agrárminiszter kedden Rómában egyeztetett Qu Dongyuval, az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) főigazgatójával.

A megbeszélésen a tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy
Emellett hatalmas szerepük van a táj megművelésében, a biodiverzitás fenntartásában és a helyi értékek megóvásában. A miniszter példaként említette a hazai termelői piacokat is, melyek fontos értékesítési lehetőséget kínálnak ezeknek a termelőknek.

Nagy István a találkozón a globális élelmezésbiztonság kapcsán kitért arra is, hogy erkölcsi kötelességünk segítséget nyújtani azoknak, akik éheznek. Ott ahol bőség van mindent meg kell tenni az élelmiszer-pazarlás visszaszorítása érdekében. Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy az ellátási lánc minden szintjén jelentősen csökkentsük az élelmiszer-hulladék mennyiségét – tette hozzá.
A tárcavezető arról is beszélt, hogy
Ezek a tanulók a Magyarországon töltött tanulmányi idejük alatt, az ismeretek elsajátítását követően, hazavihetik majd azt a tudást, amivel sokat tehetnek a biztonságos élelmiszer-ellátás érdekében. Hangsúlyozta, a segítséget oda kell vinni, ahol szükség van rá. Magyarország ezért számos programot valósít meg például Afrikában, ahol Ugandában és Csádban vetőmaggal, Kenyában pedig mintafarmmal támogatja a helyi agrárium megerősítését és a nélkülözés felszámolását– fűzte hozzá a miniszter.
