0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 23.

MAGOSZ közgyűlés: egységben a magyar és az európai gazdák

Országos közgyűlést tartott ma a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ).

A közgyűlés kielemezte az elmúlt időszak eredményeit és a gazdák előtt álló legnagyobb kihívásokat, és megerősítette azt, hogy ezekkel szemben továbbra is egységesen lépnek fel. A közgyűlés emellett új országos alelnököt, elnökségi tagokat és ifjú gazda tagozati elnököt is választott. Komoly kihívások előtt állnak az európai gazdálkodók, hiszen azon túl, hogy az Európai Bizottság komoly elvonásokat tervez az uniós agrárforrásokból, jelentősen megnyitnák az EU élelmiszerpiacait a harmadik országokból származó élelmiszerek előtt. Ez elfogadhatatlan a termelők – és például az ukrán termékek élelmiszerbiztonsági kockázatai miatt – a fogyasztók számára egyaránt. Nem véletlen, hogy a napokban megtartott brüsszeli gazdademonstráción több mint 70 európai gazdaszervezet fejezte ki tiltakozását és lépett fel közösen. A gazdák számára ugyanis katasztrofális következményekkel járna Ukrajna uniós csatlakozása.

(Fotó: MAGOSZ)
„A létfontosságú ügyeink mellett egyébként is a változások korát éljük egy felgyorsult világban. Csak az lehet sikeres, aki alkalmazkodik, aki nem követ, hanem előre megy és megfelelő tudás birtokában, rendszerben gondolkodik”

– hívta fel a figyelmet Jakab István, a szervezet elnöke. A MAGOSZ szoros együttműködésben dolgozik a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával és a Magyar Kormánnyal, rendszeresen egyeztetnek például a vízgazdálkodás, a földügyek vagy éppen a támogatások ügyében: a MAGOSZ több száz főből álló Ifjú Gazda Tagozattal rendelkezik, ezért kiemelten fontosak számára az ifjú gazdákat célzó fejlesztéseit pályázatok és a gazdaságátadást megkönnyítő lehetőségek. A cél, hogy a legkorszerűbb technológiákat igénybe véve újuljon meg a magyar mezőgazdaság. Ehhez pedig új szemlélet, tudás és lendület kell – mutatott rá Jakab
István.

(Fotó: MAGOSZ)

A MAGOSZ közgyűlése a szakpolitikai témák mellett új vezetőségi tagokat is választott. Papp Zsolt György – egyéb fontos feladataira tekintettel – lemondott az Ifjú Gazda Tagozat elnökségi tisztségéről, helyét – a közgyűlés egyhangú döntése értelmében – Derdák Gábor veszi át. Papp Zsolt György mostantól országos alelnökként és elnökségi tagként folytatja munkáját a MAGOSZban. Elnökségi tagnak választották továbbá Ignácz Szabolcsot Heves vármegyéből és Németh Balázst Vas vármegyéből.

Forrás: MAGOSZ közlemény