Az autószerelő és pedagógus házaspár munka mellett háztáji csirkeneveléssel kezdte az állattartást. Az udvaron kialakított ólakban és a nagy diófa alatt növekedtek a húscsirkék.

– Amikor 800 baromfit neveltünk, akkor is minden reggel kiengedtük az állományt a diófa alá, hogy napközben szabadon kapirgáljanak, éjszakára pedig visszamentek az ólba – emlékszik vissza a kezdetekre Szakácsné Arros Izabella. A csirkéket eladásra tartották, de mindent úgy csináltak, mintha saját használatra nevelnének.

– A kecskék nekem köszönhetők – mondja Zsolt –, mert pollen- és porallergiám volt. Az egyik ismerősöm azt tanácsolta, hogy igyak kecsketejet, ami segít elviselni a tüneteket. Egy idő után éreztem, hogy használ.

Később meghívott, nézzem meg az állatokat is, amelyek a tejet adják, na, azt nem kellett volna – jegyzi meg nevetve. Gyorsan összebarátkoztak, szeretett volna maguknak is, ám Izabella nem volt ennyire lelkes, a kapun belül nem kívánt kecskéket látni. Most 58-at nevelnek és fejnek…

Négy állattal kezdődött

Négy állattal kezdődött, aztán jött a szaporulat, onnét pedig nem volt megállás. Az udvaron építettek ólat számukra, de amikor már több mint húszra szaporodott a számuk, vásároltak a közelben egy tanyát nagyobb területtel.

A baromfikat könnyebb tartani, és közben szünetet is be lehet iktatni, ám a kecskék – és főleg a sajtkészítés – nem engednek lazítást, viszont az érzelmi kötődés hamar kialakul állat és gazdája között, ami ezen a tanyán az egyik legfontosabb tényező.

Szánentáli és alpesi fajtát tartanak, illetve ezek keverékei találhatók az istállókban. A szánentáli habitusa közelebb áll hozzájuk, mert nyugodtabb, kedvesebb, kezelhetőbb fajta és jobban szerethető. Nem túl nagy a legelőjük, de az állatok mindig tudnak mozogni, arra viszont nem elég, hogy egész évre ellássa takarmánnyal az állatokat.

A takarmányt vásárolják, nincs akkora saját területük, ahol meg lehetne termelni az egész évre szükséges mennyiséget, így ki vannak téve a takarmányárak emelkedésének.