Az Agra Europe információi szerint a lengyel állategészségügyi hatóság
január 2-án megerősítette, hogy a H5N8 vírustörzs fertőzésével állnak szemben.
A helyi média arról számolt be, hogy 40 ezer baromfit vágtak le a madárinfluenza-fertőzés további terjedésének megelőzése érdekében, a lengyel baromfitartók szövetésének elnöke, Andrzej Danielak pedig úgy számol, hogy az érintett telepek 3 kilométeres körzetében további 350 ezer állat van kitéve a fertőzés kockázatának.
Az Agra Europe úgy tudja, hogy
2017 óta ez az első madárinfluenza-eset Lengyelországban.
A probléma súlyát alátámasztja az Eurostat adata, amely szerint Lengyelország az unió legnagyobb baromfihús-termelője.
Magyarországon a Nébih épp a közelmúltban tett közzé egy felhívást arról, hogy bár hazánk jelenleg mentes a madárinfluenzától, továbbra is veszélyt jelent a baromfiállományokra az elsődlegesen a vándorló vadmadarak által terjesztett vírus.
A járványhelyzet alakulását a Nébih szakemberei folyamatosan figyelemmel kísérik,
annak esetleges romlása esetén pedig az országos főállatorvos haladéktalanul elrendeli az állományok zártan tartását. Ennek végrehajtására minden baromfitartó telepnek készen kell állnia – hangsúlyozza a hatóság.