Szerző: Molnár Balázs

Előfordulását tekintve Kelet-Afrikában elterjedt, azon belül is elsősorban Tanzániában, Etiópiában és természetesen Kenyában. Az első hivatalos feljegyzést 1758-ban a svéd Linné írta meg, aki a típuslelőhelynek Egyiptomot jelölte, felfedezését követően mindenki valamilyen siklónak vagy lábatlan gyíknak hitte, egészen 1932-ig, amikor Kenyában azonosította az egyik alfaját az amerikai Gladys Kingsley Stull. Ez egy élénkebb színű, narancssárgásabb beütésű, látványosabb jószág, ezért is ragadt rá úgymond gyűjtőnévként a hobbiállattartók körében a „kenyai” név.

A mi otthoni tenyészetünkben a nőstény valamivel kisebb 60 centiméternél, de ez semmiben nem korlátozza és tenyészthetőségét sem akadályozza. Szemei a feje tetején ülnek, ez az életmódjából következik, mivel előszeretettel rejtőznek a homok alá, ebből adódik, hogy vadászati stílusát is ezt kihasználva alakította ki, részben alulról, a homok alól kijőve csap le zsákmányára. Színét tekintve normálnak mondható a narancsos okkersárga, de mára elterjedt az albínó, a téglavörös, illetve rózsaszínes változatok is, nekem személy szerint normál színváltozatúak vannak, viszont különböző keresztezésekkel könnyen lehet kombinálni a színváltozatokat, melyek általában meg is határozzák az adott állat értékét.

Mini óriás a terráriumban

Méretéből fakadóan nincs nagy helyigénye, a hímeknél elég általában egy 45x30x30 centiméteres terrárium is, míg a nőstényeknek valamivel nagyobbra van szükségük, de nekik is elég egy 60x40x30 centiméteres élőhely. Természetesen mindig lehet nagyobba rakni őket, főleg, ha többet tartanánk egyben (például tenyésztés céljából). Alapból nem igénylik egymás társaságát ezek az állatok, nálunk egy nagyobb terráriumban vannak, viszont általában a két különböző sarkában pihennek, mindig egymástól távolabb.

Aljzatnak homokot célszerű biztosítani számukra, hogy be tudják ásni magukat, ezt célszerű több centiméter vastagon elteríteni. Etetni hetente érdemes őket egérrel. Egyszerre van, hogy többet is megesznek egymás után, viszont utána célszerű pihenni hagyni őket, hogy rendesen tudjanak emészteni. Etetéshez mi mindig kiszedjük az állatokat külön dobozokba, ezzel elkerülve az összeharapás veszélyét és a homok lenyelését is, mivel a zsákmányállatra tapadhat a homokból, miközben a kígyó elkezdi lenyelni azt. Itatást elég egy kis tálkával biztosítani nekik, mivel nincs nagy vízigényük. Fontos, hogy etetést követően is biztosan legyen előttük víz, hisz mindig isznak az evést követően.