Az eredetileg az Environmental Science and Pollution Research lapban megjelent tudományos publikáció azért erős, mert eredményei mindenképpen átgondolásra késztetnek minket az élelmiszerbiztonság tekintetében, vagyis, hogy mennyire tudjuk magunkat függetleníteni a környezetben jelen lévő mikroműanyagoktól.
Valós körülmények között vizsgálták
Az ausztrál kutatók mikro- és nanoműanyagokkal kapcsolatban végeztek vizsgálatokat mezőgazdasági környezetben. Valós viszonyok között – a mezőgazdasági rendszerekben jellemző részecsketípusokat, felületi tulajdonságokat, méreteket és koncentrációkat alkalmazva – vizsgálták, hogyan viselkednek ezek az anyagok a talajban.

Búza- és paradicsomnövényeken végzett kísérletek alapján a dr. Shima Ziajahromi vezette kutatócsoport megállapította, hogy a mikroműanyagok visszafogják a növények növekedését és klorofilltartalmát, és hogy
Ez súlyos megállapítás az élelmiszertermelés szempontjából.
„Azt is megfigyeltük, hogy a növények képesek megkötni a mikroműanyagokat a talajban, ezzel csökkentve azok mozgását a környezetben – ez azonban egyben azt jelenti, hogy a gyökérzet körül felhalmozódnak ezek az anyagok” – mondta dr. Ziajahromi.
Döntő fontosságú megállapítás ugyanakkor, hogy a nanoműanyagok beépülnek a növényi szövetekbe, és a növényen belül – beleértve a leveleket is – vándorolnak. Ezek az eredmények azt mutatják, hogy a termőtalaj nemcsak elnyelője a műanyagoknak, hanem bejutási útvonalat is biztosít az élelmiszerlánc felé.

Ez rámutat, hogy jobb környezetgazdálkodási gyakorlatokra, célzott kárcsökkentési stratégiákra és bizonyítékokon alapuló szabályozásra van szükség, hogy visszaszorítsuk a műanyagok bekerülését, és csökkentsük az élelmiszerlánc kitettségét és az egészségi kockázatokat.
A Griffith University kutatócsoportjának újítása volt, hogy a korábban megszokott laboratóriumi gyakorlattól eltérően – amelyben gyakran irreálisan magas mikroműanyag-koncentrációkat vagy sértetlen műanyagokat alkalmaztak – ők használt, „elöregedett” műanyagokat, reális részecskeméreteket, valós polimertípusokat és a mezőgazdasági talajokban jellemzően előforduló koncentrációkat alkalmaztak.
A legfontosabb eredmények
- A növények csökkentették a mikroműanyagok mozgékonyságát a talajban azáltal, hogy a nagyobb részecskéket gyökérzetükben megkötötték.
- A szálas mikroműanyag (PET-szálak) volt a legkárosabb, különösen paradicsomnövényeknél.
- A mikro- és nanoműanyagok keverékei toxikusabbak voltak, mint az egyes részecskék, ami lehetséges additív vagy szinergista hatásokra utal.
- Az elöregedett nanoműanyag mind a búza, mind a paradicsom által felvehető volt, és bekerült a gyökér- és szárszövetekbe – paradicsomnál még a levélszövetbe is.
„Eredményeink rámutatnak, hogy az élelmiszerbiztonság szempontjából létező kockázatról van szó, és hogy szükség van a témakörben új szabályozásra, amely számol a mikro- és nanoműanyagoknak való valódi kitettség mértékével és jellegével”, idézte a phys.org portálon megjelent írás a kutatást vezető dr. Shima Ziajahromi gondolatait.



