Bukovinából, egész pontosan a mintegy kétezer lakosú Szolkából érkezett Nicolae Bahan spárgát szedni, feleségével együtt, ahogy már sok éve minden szezonban. 57 éves volt, április 11-én a szállásán halt meg. Azon a zsúfolt, levegőtlen konténerszálláson, ahol erősen úgy tűnik, hogy a koronavírus-kockázat már munkahelyi ártalom, hiszen azóta többeknél is megállapították a fertőzést, számol be róla a Spiegel cikke.
Az eset rámutatott, hogy az április elején engedélyezett idénymunkás-kontingens fogadásához előírt
igen szigorú szabályokra sok német gazdaság egyszerűen fittyet hány.
Bármit megér a spárgánk? – teszi fel a kérdést a riporter, egyből hozzáfűzve, hogy a bukovinai szedőknek nincs igazán lehetőségük ezen filozofálni, hiszen választási lehetőségük aligha van. Otthonuk, az amúgy „képeslap szépségű” tájon fekvő, de reménytelen helyzetben lévő, még vezetékes vízzel is csak részben ellátott Szolka polgármestere úgy nyilatkozott a német lapnak, hogy településük az utóbbi harminc évben teljesen kivérzett, minden munkahely bezárt a fafeldolgozó üzemtől a sörfőzdén át a gyógyfürdőig, az ötezer lakosból háromezer elvándorolt, aki maradt, az pedig külföldi idénymunkákkal próbál szerencsét évről évre.
– fogalmazott a polgármester.
Az érintett gazdaságot is meglátogatták a Spiegel riporterei, de a karanténra hivatkozva lényegében kizárták őket. Megszólaltattak viszont egy neve elhallgatását kérő román idénymunkást, aki a férjével együtt évekig dolgozott ott, most már egy ideje jobb helyre járnak, de ugyanúgy Németországban vállalnak idénymunkát. „Néha két műszakot is dolgoztunk egy nap, hogy viszonylag rendes pénzünk jöjjön össze, előfordult, hogy térdig ért a sár munka közben, a szállásunkon az ágy egy börtönt idézett, a konyhában pedig még egy mosogató sem volt” – emlékezett vissza, hozzátéve, hogy az igazolványaikat érkezés után azonnal elvették, és bár aláírtak valami munkaszerződést, másolatot már nem kaptak róla. „Bérelszámolást? Viccel?” – válaszolt a riporter kérdésére.
Hogy milyen feltételeknek kellene megfelelniük az idénymunkásokat fogadó német gazdaságoknak – és kétségkívül a nagy részük meg is felel, csak nem ők kerülnek be a hírekbe –, arról itt írtunk. Arról pedig itt olvasható egy korábbi, még bőven a járványveszélyt megelőző időkből való cikkünk, hogy miként próbál segíteni az építőipari, mezőgazdasági és környezetvédelmi dolgozók szakszervezete a kiszolgáltatott, sokszor a nyelvet sem beszélő vendégmunkásoknak a jogaik megismerésében és érvényesítésében.
