0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2026. június 14.

A tudatos fajtaválasztás a sikeres biogazdálkodás alapja

Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) szári szakmai napjának központi témája az volt többek között, hogy a változó éghajlati viszonyok mellett milyen szerepe van a megfelelő fajtaválasztásnak, termesztéstechnológiának, talajegészségnek.

A rendezvényen szántóföldi fajtakísérleteket mutattak be, majd a kutatók ismertették az elmúlt évek eredményeit és a jövő kihívásait.

A siker kulcsa a jó vetőmag

A szakemberek hangsúlyozták, hogy az ökológiai gazdálkodás fejlődésének egyik kulcsa a megfelelő vetőmagellátás. Magyarországon a biogazdaságok jelentős része még mindig csávázatlan, de konvencionális vetőmagot használ, miközben az Európai Unió tervei szerint 2036-tól kizárólag ökológiai szaporítóanyag alkalmazása lesz engedélyezett.

ÖMKi SZántóföldi napok
Az ÖMKi által Száron, a Csoroszlya farmtól nem messze rendszeresen megrendezett szántóföldi napok (Fotó: ÖMKi)

Ennek elősegítésére jött létre az Ökológiai Vetőmag Munkacsoport, valamint az ökológiai posztregisztrációs fajtakísérleti hálózat, amely 2021 óta vizsgálja az államilag elismert fajták teljesítményét ökológiai körülmények között.

A kezdetben csak őszi búzára koncentráló program mára országos hálózattá fejlődött, hét helyszínen vizsgálva évente mintegy húsz búzafajtát.

A többéves megfigyelések megbízható képet adnak a fajták termőképességéről és alkalmazkodóképességéről.

A kutatások kiterjednek többek között a tönkölybúzára, a tritikáléra, a csemegekukoricára, az edamame szójára és az őszi árpára is. Az eredmények nyilvánosan elérhetők, így a gazdálkodók megalapozott döntést hozhatnak a fajtaválasztás során.

Ősgabonák, heterogén anyagok

Az ÖMKi kutatásainak másik fontos területe az ősgabonák és az úgynevezett ökológiai heterogén anyagok nemesítése. A tönke, az alakor és más ősi gabonafajok nemcsak termesztési, hanem feldolgozási és piaci szempontból is lehetőségeket kínálnak a biogazdálkodóknak. Több partnergazdaság saját malomban dolgozza fel a terményt, így magasabb hozzáadott értékű termékeket állíthat elő.

Az ökológiai heterogén anyagok genetikai sokféleségük révén jobban alkalmazkodhatnak a szélsőséges időjáráshoz, a betegségekhez és más stresszhatásokhoz, ezért szerepük várhatóan növekedni fog a klímaváltozás előrehaladtával.

A rendezvény egyik tanulsága, hogy az ökológiai gazdálkodás hozamai több esetben megközelítik a konvencionális termesztés eredményeit. A kísérleti eredmények alapján kimutatható, hogy a Franckenkorn tönkölybúza például 3,5–4 tonna hektáronkénti termést adott, míg egyes zöldborsó- és csemegekukorica-fajták szintén versenyképes eredményeket értek el. A vizsgálatok azt is igazolták, hogy a gyakran emlegetett hozambeli hátrány nem minden kultúránál jelentős, ugyanakkor a megfelelő fajta kiválasztása döntően befolyásolja az eredményeket.

Az egyik legjelentősebb momentum az ökotermesztés sikeressége szemopntjából a minőségi vetőmag (Fotó: ÖMKi)
Az egyik legjelentősebb momentum az ökotermesztés sikeressége szemopntjából a minőségi vetőmag (Fotó: ÖMKi)

Az ÖMKi és partnerei korszerű módszereket – például drónos felmérést, multispektrális vizsgálatokat és laboratóriumi elemzéseket – alkalmaznak a fajták értékelésére.

Kiemelten vizsgálják a bokrosodási képességet, a talajborítást és a betegségekkel szembeni ellenálló képességet, mivel ezek különösen fontosak a növényvédő szert, konvencionális inputanyagokat mellőző rendszerekben.

Fókuszban a talaj

A szakmai napon a fehérjenövények szerepe és a talajegészség kérdése is előtérbe került. A szójaalapú on-farm kísérletek és a SOILRES projekt azt vizsgálják, hogyan javítható a talaj, a növények és a talajmikrobák kapcsolata, illetve miként lehet növelni az agrárökoszisztémák ellenálló képességét. A kutatások célja a biológiai sokféleség megőrzése, a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás és a fenntartható termelési rendszerek fejlesztése.

A bemutatott eredmények alapján az ökológiai növénytermesztés jövőjét elsősorban a tudatos fajtaválasztás, az ökológiai vetőmagok használata, a talajegészség megőrzése és az innovatív termesztéstechnológiák alkalmazása határozza meg. Az ÖMKi kutatásai azt bizonyítják, hogy a biogazdálkodásban jelentős, még kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a termésbiztonság és a hozamok növelése terén.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Magazin ajánló: