„Tegnap közöltem a miniszterelnökkel, hogy már nem adottak azok a feltételek, amelyek mellett a kormányban maradhatnék, ezért ma benyújtottam lemondásomat az államfőnek” – idézte Barbut a LinkedInen közzétett bejegyzését a Reuters. Tavaly még sikerült megakadályozni ezen szerek engedélyeztetését, idén azonban máshogy döntöttek.
A legnagyobb vitát kiváltó rendelkezés külön engedéllyel lehetővé teszi az acetamiprid – a neonikotinoidok csoportjába tartozó rovarölő szer – használatát a mogyorótermesztésben, valamint a flupiradifuron alkalmazását cukorrépában, almában és cseresznyében.

A Greenpeace a jogszabályt „szégyenteljesnek” nevezte.
A cukoripar képviselői ugyanakkor azt állítják, hogy ezekre a növényvédő szerekre szükség van a levéltetvek elleni védekezéshez, mivel ezek a kártevők az elmúlt években súlyos károkat okoztak a cukorrépa-termésben. Az ideiglenes engedélyt még a francia egészségügyi és biztonsági hatóságnak (Anses) is jóvá kell hagynia, és az legfeljebb három évre szólhat.
A törvény ellen tavaly indított petíció több mint kétmillió aláírást gyűjtött össze, ami rekordnak számít a francia Nemzetgyűlés honlapján benyújtott petíciók történetében.
Tavaly a francia alkotmánytanács már megakadályozta az acetamiprid újbóli engedélyezését arra hivatkozva, hogy nem biztosítottak megfelelő garanciákat a használatával kapcsolatos kockázatok kezelésére.


