Mintegy kétezer juh- és kecsketartó, valamint más mezőgazdasági termelő vonult a román kormány bukaresti székháza elé, hogy az állategészségügyi korlátozások és az azokból eredő veszteségek miatt tiltakozzon. A demonstráció kezdetben békésen zajlott, később azonban egyes résztvevők áttörték a rendőrségi kordont és tárgyakat dobáltak, mire a csendőrség könnygázt vetett be. A hatóságok tájékoztatása szerint 47 embert állítottak elő, közülük hatot őrizetbe vettek, az összecsapásokban pedig tíz csendőr megsérült.

Nem egyetlen tilalom áll a háttérben
Az egyik a kiskérődzők pestise (PPR), amely több mint egy év után jelent meg ismét Romániában. Az ország június 8-án Maros megyéből jelentett új kitörést, ráadásul olyan térségből, ahol korábban nem fordult elő a betegség.
Mivel a fertőzés eredetéről is kevés információ állt rendelkezésre, az Európai Bizottság június 17-én országos korlátozást vezetett be:

Fotó: MMG/Csatlós Norbert
A helyzetet tovább súlyosbította a juh- és kecskehimlő megjelenése. Tavasszal Maros megyében több kitörést is regisztráltak, majd június 29-én Buzău megyében, a korábban kijelölt védő- és megfigyelési körzeteken kívül is új esetet jelentettek.
Fontos ugyanakkor, hogy a korlátozás nem minden állati eredetű termékre vonatkozik: elsősorban az élő juhok és kecskék országhatáron túli szállítását érinti, a hús, a tej és a tejtermékek exportját nem tiltja automatikusan.
Exportpiacra épült ágazat
A korlátozás különösen érzékenyen érinti a román juhtartókat, mivel az ágazat jelentős részben az élőállat-kivitelre épül. Románia Európa egyik legnagyobb élőjuh-exportőre, legfontosabb piacai pedig a Közel-Keleten és Észak-Afrikában találhatók. A Világbank WITS adatbázisa szerint 2024-ben mintegy 1,77 millió élő juh hagyta el az országot, összesen 282,7 millió dollár értékben.

Fotó: Lucy_nature_lover, Pixabay



