A vízellátottság szempontjából nemcsak az számít, mennyi eső esik, hanem az is, mikor érkezik, mennyi szivárog a talajba, és mennyi kerül vissza a légkörbe. Ezt az összetett rendszert vizsgálja a „Wasser im Klimawandel” című osztrák kutatás, amelynek legújabb eredményeit november 10-én mutatták be. A megállapítások szerint az intenzívebb felhőszakadások és a tartósabb vízhiány ugyanannak az átalakuló vízháztartásnak a következményei lehetnek.
Az osztrák agrár- és környezetügyi minisztérium, valamint a tartományok megbízásából készült munkában többek között a Bécsi Műszaki Egyetem, a GeoSphere Austria, a Grazi Egyetem és a bécsi BOKU kutatói vettek részt. Hosszú mérési adatsorokat kapcsoltak össze éghajlati és lefolyási modellekkel, hogy feltárják a már bekövetkezett változásokat, és megbecsüljék a 2100-ig várható folyamatokat.
A közölt százalékos értékek egyelőre előzetes eredmények: a végleges jelentést 2027 áprilisára ígérik. A bemutatott számítások egy közepes klímaforgatókönyvre épülnek, további 1,5–2 Celsius-fokos melegedést feltételezve a század végéig. Az előrejelzések ezért feltételekhez kötött becslések.
A hevesebb eső nem szünteti meg a vízhiányt
A rövid, helyi záporok intenzitása az elmúlt harminc évben átlagosan mintegy 15 százalékkal nőtt Ausztriában. A kutatók 2100-ig további 20–30 százalékos erősödést várnak. Emiatt a kisebb vízgyűjtőkön növekedhet az elöntések veszélye, és olyan területeken is megjelenhet a vízkár, amelyek távol esnek a folyóktól: a csapadék az utakon, lejtőkön és földeken összegyűlve vonulhat le.
A modellek a csapadék évszakos átrendeződését is valószínűsítik: közel változatlan éves összeg mellett nyáron kevesebb, a hidegebb hónapokban több eső és hó érkezhet. A kutatók ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy ezt a tendenciát a rendelkezésre álló megfigyelések még nem támasztják alá egyértelműen.
A felszín alatti vízkészletek is nyomás alá kerülnek
A felszín alatti vizek utánpótlása országos átlagban 5–10 százalékkal, egyes térségekben akár 25 százalékkal csökkenhet a század végére. Különösen Kelet- és Délkelet-Ausztria lehet érintett. Ez az utánpótlás mérséklődését jelenti, nem a teljes felszín alatti vízkészlet ugyanilyen arányú elvesztését.
A kelet-ausztriai kis folyók nyári és kora őszi kisvízi vízhozama akár negyedével is visszaeshet, és gyakoribbá válhat egyes síkvidéki vízfolyások időszakos kiszáradása. A mezőgazdasági tervezésben ez azért lényeges, mert éppen a növények fokozott vízigényének időszakában szűkülhetnek az öntözéshez hozzáférhető források.
A természetes víztárolás is átalakul. A hótakaró visszahúzódása és a gleccserek olvadása különösen a magashegységi vízgyűjtők vízellátását érinti. A folyók és tavak melegedése pedig az élővilágot terheli, hiszen a melegebb víz kevesebb oxigént képes oldva tartani.
A gazdaságoknak a víz megtartására is készülniük kell
Az osztrák összefoglaló az alkalmazkodás eszközei között említi az öntözést, a szárazságtűrőbb fajták választását és a természetes vízvisszatartást. Agrárszempontból ebből az következik, hogy az öntözési fejlesztéseket a hosszabb távon rendelkezésre álló vízkészletekhez kell igazítani. A növekvő vízigény önmagában nem biztosítja a vízkivétel lehetőségét.
A termőterületeken a beszivárgás és a víz helyben tartásának elősegítése egyszerre szolgálhatja a száraz időszakokra való felkészülést és a heves esők okozta lefolyás mérséklését.
Az osztrák százalékos előrejelzések nem vetíthetők át közvetlenül Magyarországra. A tervezési tanulság viszont a hazai gazdálkodás számára is fontos: az éves csapadékösszeg mellett annak időbeli eloszlását, a talaj víztárolását és a vízkészletek megújulását is figyelembe kell venni.
