„Van egy mondás, amely szerint, ha az első próbálkozás sikeres az a véletlen műve is lehet. A másodikat a körülmények szerencsés együttállása is magyarázhatja.
Az elsőt újszerűsége, a másodikat a Bocuse D’or verseny európai döntője tette különlegessé, az ideit pedig az, hogy minden eddiginél nagyobb és látványosabb lesz” – hansúlyozta a vezérigazgató. Szavai szerint, mint minden új vállalkozás esetében, a SIRHA-val kapcsolatban is voltak szkeptikus hangok négy évvel ezelőtt, de mára ezek elhalkultak: „nemcsak a vendéglátóipari szakma legnagyobb, hanem egységesen a legtámogatottabb seregszemléjévé vált.” – szögezte le.
Mint mondta, a cukrász- és pékipar szereplői 2018-tól kezdve a rendezvény nélkülözhtetlen résztvevői lesznek.
„Ahogyan a kudarc magányos műfaj, a siker mindig közös. Egy kiállítás sikere mindig azon múlik, hogy a szakmai szervezet és kiállítók egyaránt magukénak érzik-e, és hogy mindenki ott akar-e lenni, aki számít. Ezért mondom bátran, hogy az idei SIRHA is siker. Soha ennyi kiállító nem volt még, és másfélszer akkora területen leszünk, mint két évvel ezelőtt. Soha ennyi látványosság, verseny nem volt, mint idén” – mondta Ganczer Gábor. Hozzátéve, hogy a Bocuse O’dor magyar döntőjének megszervezése már hagyomány, viszont idén a SIRHA kiállítás keretein belül tartják az International Catering Cup magyarországi döntőjét is.

– nyitotta meg beszédét Nagy István parlamenti államtitkár. Elmondta, idén is mindenki talál kedvére való elfoglaltságot a közel 300 kiállítónak köszönhetően.
Egy ország gasztronómiája csak akkor lehet jó, ha az alapanyagokat az agrárium folyamatosan és jó minőségben tudja biztosítani – hangsúlyozta az államtitkár, hozzátéve, hogy a jó gasztronómiához Magyarországnak megvannak a földrajzi adottságai, az egyéb feltételeken azonban még lehet, és kell is, tovább javítani. Elengedhetetlennek nevezte például a szaktudás bővítését, a kreativitás és az innováció szélesebb körű alkalmazását.
A következő években egyre nagyobb szerepet kapnak az egészséges, helyben termelt, természetes alapanyagokból készülő ételek – mondta, és hozzátette, hogy erre kell felkészülnie a nyersanyagokat előállító mezőgazdaságnak is.
„Nagy dolog, hogy újra itt lehetünk, jó látni, hogy újra összegyűlik a szakma, itt Budapesten, amely egy ilyen nagy volumenű, nemzetközi esemélynek adhat otthont.
– nyitotta meg beszédét Hamvas Zoltán – utalva ezzel a magyar döntőre –, aki egyben a SIRHA elnöke is. A legrangosabb nemzetközi gasztronómiai verseny magyar fordulóján az ország legjobb szakácsai mérkőznek meg, hogy részt vehessenek a 2018-as európai döntőn, majd a 2019-es lyoni Bocuse d’Or Világdöntőn. Úgy látja, hogy a két évvel ezelőtti versenyen volt egy toronymagas favorit, de idén nem merne fogadni, kiegyenlített a mezőny, bárki befuthat győztesnek. Megemlítette azt is, hogy a kiállítás alatt a V4 országok (Csehország, Lengyelország, Szlovákia) gasztronómiájával is megismerkedhetnek az érdeklődők.
Az idei SIRHA Budapesten az élelmiszeripar, sütő- és cukrászipar, szálloda- és vendéglátóipar, a gasztronómia, valamint a csomagolóipar legújabb trendjei és technológiáinak bemutatása mellett számos szakmai versenyt és fórumot rendeznek. A SIRHA nemzetközi hálózat tagjaként megrendezett kiállítás a hálózat legnagyobb eseménye (a lyoni alapító rendezvény után), mivel 17 ország több mint 300 kiállítója mutatja be termékeit. Emellett a Hungexpo Zrt. és a Trade magazin idén harmadik alkalommal rendezi meg a Sirha Budapest innovációs termékversenyt, melyben a kiállítás témájához illeszkedő innovatív megoldásokat értékeli a szakmai zsűri. A verseny díjait és elismeréseit a megnyitón adták át.


