Az évek során hagyománnyá vált, hogy szeptember végén, a 39. naptári héten rendezik meg kisebb-nagyobb szabású nemzetközi nyílt napjaikat a holland gyökerű, mára kivétel nélkül nemzetközivé nőtt nemesítőházak. Számos gépbemutató is színesíti mindig a programot. Érdemes személyesen is részt venni a forgatagban, de ezúttal a német Gemüse szaklap ajánlójából szemezgettünk néhány érdekességet.
A legnagyobb szabású rendezvény kétségkívül a Bejo telephelyén, Warmenhuizenben zajlik minden évben, a fajtabemutatók mellett mindig készülnek kisebb-nagyobb konferenciákkal is, továbbá a háttéripari cégek bemutatkozó sátrainak végeláthatatlan sora és számos gépbemutató is helyet kap náluk. Ezúttal is igyekeznek felülmúlni újdonságaikkal a meglévő fajták betegség-ellenállóságát, tárolhatóságát és ízét. A Gemüse lap szerzője elsősorban a Bejo legújabb, biotermesztésre is alkalmas salátafajtáira, valamint egy peronoszpórarezisztens lilahagymára hívja fel olvasói figyelmét.
Érdekesnek tűnik a cég „Purple Power” néven bevezetett koncepciója is, egyszerűen fogalmazva lila árnyalatú zöldségek gyűjteményéről van szó, a brokkolitól a répáig, cékláig. Marketingje természetesen
Ajánl ezen kívül a Bejo paprika-, uborka-, paradicsom- és cukkinifajtákat is, nem beszélve a spárgáról, de azért még mindig a klasszikus hagyma-káposzta-sárgarépa hármasban a legerősebb, a legtöbb újdonság is itt várható.
A Hazera Seeds bemutatókertjében alternária-ellenálló sárgarépa-újdonsággal, továbbá endíviával és hagymával készülnek, valamint póréhagyma-fajtákkal, miután a Hazerához került a Syngenta pórénemesítési programja.
A Sakata zwaagdijki bemutatókertjében a cékla lesz a középpontban, magas Brix-értékű (vagyis édes), jól feldolgozható fajtákkal készülnek a nyílt napokra. Ezen kívül bizonyára látványosak lesznek a szeptember végi napokon a Hokkaido sütőtökök és a Halloween-tökök. Ugyancsak a Hokkaido tök lesz a Vitalis nyílt napjainak egyik látványossága is Voorstban.
A Syngentánál egyebek között a kedvezőtlen nyári, őszi időszakban is szép piacos fejet nevelő karfiolra hívják fel a figyelmet, és persze ezen kívül is bőven lesznek még remek tulajdonságú káposztafélék, hiszen ennek a cégnek is ezek az erősségei. Egy őszi-tavaszi termesztésre való új jégsalátára is érdemes lesz figyelni.
A Takii Seeds egyebek között fuzáriumrezisztens hagymájára, valamint fuzárium- és xantomonász-ellenálló káposztájára hívja fel a figyelmet.
A Nunhems is tart a térségben nyílt napokat, ’s-Gravenzande településen a nemesítőház salátáit lehet megnézni, ott azonban kizárólag előzetesen bejelentkezett szakembereket fogadnak.


