Back to top

A műhús az elfogadás felé vezető úton

Pszichológusok vizsgálják a műhúsok fogyasztásának hajlandóságát. Azt állítják, jó úton haladunk az elfogadás felé. Minden fejben dől el…

Holland kutatók 2013-ban mutatták be az első laboratóriumban tenyésztett húst. A kezdeti költségek rendkívül magasak voltak. A tápoldatban nevelt több milliárd izomsejtből álló húspogácsa 250 ezer Euróba került. A dolgok jelenlegi állása szerint, egyetlen állati mintavételből további 80 ezer húspogácsa állítható elő, és

a költségek néhány éven belül nem lesznek magasabbak, mint 1 dollár/ húspogácsa.

Ha az emberek meggyőződnek arról, hogy a sejttenyésztett hús ehető, akkor képesek lesznek csökkenteni a hagyományos hús iránti igényüket, és ez több millióval csökkentheti az állatállományt – állítja Chris Bryant pszichológus, aki a fogyasztói megítélés felől vizsgálja ezt az új húsfajtát. Az angol Bath-i Egyetem pszichológiai doktori kutatása során azt vizsgálja, hogy a fogyasztók hogyan viszonyulnak a sejttenyésztett húshoz.

Chris Bryant szerint az ilyen hús sok tekintetben vonzó lehet a fogyasztók, vásárlók szemszögéből a hagyományos húsokkal szemben, főként azért, mert nem kell állatokat megölni ahhoz, hogy húshoz jussunk. De a fenntarthatóság és a környezetvédelem szempontjából is előnyös lehet ez a fajta termelés. Bár ezzel kapcsolatban megoszlanak a vélemények.

A laborhús megítélését számos felmérés vizsgálja. Az egyik, amelyet Nagy-Britanniában végeztek, azt mutatta, hogy a megkérdezettek mintegy 19 %-a azt vallotta, hogy megenné a laboratóriumban tenyészett húsokat.

Az Egyesült Államokban a műhús megítélése sokkal kedvezőbb, már a megkérdezett emberek körülbelül 2/3-a mondta azt, hogy szívesen fogyasztana a fehér falak között előállított termékből.

Egyesült Királyságban 1 milliárd állatot öltek le, és ha a sejttenyésztett hús 19% -ban helyettesíthető laborhússal, akkor 190 millióval kevesebb állat kerül vágóhídra.

A pszichológus tapasztalatai szerint, amikor az emberek először hallanak a laboratóriumban előállított húsról, gyakran aggodalommal vagy akár undorral gondolkodnak erről.

Ez elsősorban azért van, mert nem ismerik a témát. A fókuszcsoportokkal történő beszélgetések során, amikor az emberek megismerik az ilyen hús előállításának folyamatát és előnyeit, sokkal pozitívabban állnak a kérdéshez.

Forrás: 
agropolska.pl

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Növekedhet az uniós baromfitenyésztés

Az uniós baromfitenyésztés növekedni fog, de a koronavírus és a madárinfluenza miatt kihívásokkal néz szembe.

Új fejlesztés mentheti meg az oszlopoktól a madarakat

Új megoldással védik a nagy testű madarakat a Hortobágy közelében. Az E.ON, a Kaposvári Villamossági Gyár Kft. és természetvédelmi szervezetek, köztük a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság összefogásával hozták létre, illetve tesztelik azt az eszközt, melyet villamos hálózati oszlopokra lehet felszerelni. A szerkezet megakadályozza, hogy a madarak olyan helyen szálljanak le a hálózaton, ahol megsérülhetnek.

Ősi lófajtát őriznek az ország északkeleti szegletében

A ruszin népcsoportba tartozó huculok egyfajta mindenesként használták a később róluk elnevezett kistestű, ám annál ellenállóbb és szívósabb lovaikat. A hegyvidék, zord időjárási körülményeihez alkalmazkodó fajtának az „igénytelenségén” kívül számos előnyös tulajdonsága van.

FAO: májusban 17 havi mélyponton a világpiaci élelmiszerárak

Májusban már a negyedik egymást követő hónapban csökkentek a világpiaci élelmiszerárak, részben a koronavírus-járvány miatt bekövetkezett keresletvisszaesés hatására.

Spárgakutatások Nyíregyházán

Világszerte megközelítőleg 1,1 milliárd fős a spárgafogyasztók tábora. Nyugat- és Dél-Európában komoly kereslet van a minőségi sípokra. A 2011 és 2017 között végzett kísérletünkben egyebek közt azt vizsgáltuk, hogyan befolyásolja a sípok beltartalmát a tápanyag-utánpótlás módja.

KSH: áprilisban 10,2 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom

Áprilisban 10,2 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi üzletek forgalma a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt az előző év azonos időszakához képest - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

KSH: pénteken kezdődik az Agrárcenzus, a mezőgazdaság teljes körű összeírása

Online kitöltési szakasszal kezdődik pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) mezőgazdasági összeírása, az Agrárcenzus 2020 - közölte a KSH szerdán az MTI-vel.

Állattartó telepek fejlesztése - Látnak jövőt a fiatalok az agráriumban?

Szadai Gabriella 16 évesen még nem agrárpályára készült. Bár a szülei, nagy- és dédszülei is Bugyin éltek és a mezőgazdaságban dolgoztak, ám saját jövőjét nem ezen a településen és nem állattartóként képzelte el. Ám huszonévesen döntenie kellett, hogy átveszi-e a hirtelen megbetegedett édesapjától a több száz birkából, legelőkből és szántóföldekből álló gazdaságot.

Mezőgazdaságunk és Trianon

A történeti Magyarország 100 évvel ezelőtti felbomlása túlmutat a közismert számadatokon. A Kárpát-medence évszázadok során folyamatosan fejlődő, egyre összetettebb és hatékonyabban működő gazdasági és társadalomszerkezete széthullott, ami nemcsak mennyiségi, de minőségi veszteségként is nagyon súlyos terhet rótt a trianoni Magyarországra.

Más-e a paradicsom íze?

Vajon más-e az éretten leszedett, betakarítását követően a feldolgozá­si láncon végigmenő paradicsom íze, ha a hűtőben tárolják 7 °C-on és ha szobahőmérsékleten, 20 °C-on?