Back to top

Sokkoló mértékben kapott új erőre a koronavírus: 500 tesztből 400 pozitív egy húsüzemben

A Németország északnyugati részén, Észak-Rajna-Vesztfália tartományban működő Tönnies húsüzemben nemrég néhány új koronavírus-fertőzöttet találtak, ezért kezdték el a dolgozók széles körű tesztelését. Az eredmény sokkoló, ötszázból négyszáz pozitív.

A fotó illusztráció, nem a helyszínen készült
Fotó: BlackRiv / Piaxabay
Ahogy korábban már itt is beszámoltunk róla, Németország több, egymástól területileg távol eső és tulajdonosi körét tekintve is teljesen független húsüzemében kísértetiesen hasonló sztorikról számolt be a helyi sajtó a koronavírus-járvány idején. Nagy vonalakban, és persze erősen leegyszerűsítve az volt mindegyik történet lényege, hogy a többségükben kelet-európai vendégmunkásokat foglalkoztató vágóhidak a koronavírus-fertőzés gócpontjaivá váltak, és rendre kiderült, hogy valamilyen munkaerő-kölcsönző alvállalkozó van a háttérben, amely tömegszállásokon helyezi el az olcsó pénzért dolgozó kelet-európaiakat.

A Tönnies nevű gigacég akkor nem volt érintett, bár teszteket folyamatosan végeztek ott is, és együttműködtek a hatósággal.

Most azonban éppen náluk derült ki, hogy botrányos mértékű a fertőzöttség, olvasható szerte a német médiában.

Ahogy Clemens Tönnies, a konszern igazgatója, illetve dr. Gereon Schulze Althoff, a koronavírus-válságstáb vezetője megfogalmazták, a cég jól felfogott érdeke, hogy azonnal intézkedjenek és a friss fertőzések kockázatát minél kisebbre csökkenték, ezért a darabolóüzemben – ahol szinte az összes friss fertőzöttet regisztrálták – azonnal csökkentették az egyszerre jelen lévő dolgozók számát, valamint módosítottak a frisslevegő-ellátás technikai hátterén, és UV-sugárzással kezdtek fertőtleníteni – olvasható a TopAgrar tudósításában.

A fotó illusztráció, nem a helyszínen készült
Még ugyanaznap megszületett azonban a döntés, hogy teljesen le kell állítani a vágóhidat. Első körben 14 napos leállással számolnak, de ha nagyon jól alakulnak a dolgok, akkor akár 7 napra is rövidülhet a leállás, tekintettel a beszállító állattartók nehéz helyzetére. Ugyanakkor extrém esetben hosszabbítani is lehet.

A helyi rádió, a Radio Gütersloh honlapján pedig arról tudósítanak, hogy

bezárják a körzetekben az iskolákat és az óvodákat.

Németországban körzetenként, az újonnan jelentett fertőzések száma alapján ítélik meg, hogy milyen korlátozó intézkedéseket kell foganatosítani.

Egy-egy érintett húsüzem már korábban is feszültségek forrása volt a környéken, mivel a teljes körzet számait rontotta.

Szerda délután sajtótájékoztatót tartott a Tönnies, onnan tudósítva írta a Top Agrar, hogy a korábbi esetektől sokban eltér a mostani. Dr. André Vielstädte, a cég szóvivője hangsúlyozta ugyanis, hogy egyrészt a most fertőzöttnek bizonyult dolgozók tesztje a legutóbbi teszteléskor még negatív volt, tehát kívülről érkezett a fertőzés; másrészt pedig, hogy minden nemzetiségű és beosztású kollégák között vannak fertőzöttek,

nem hozható összefüggésbe vendégmunkásokkal, vagy azok szálláskörülményeivel, nem illik bele a korábbi sémákba a történet.

Hogy mekkora cég a Tönnies, azt jól szemlélteti, hogy a német áruházak húskínálatának 20%-a hiányozna, ha nem termelne. A járvány első hónapjaiban már azonnal szigorú higiéniai intézkedéseket vezetett be, és sikerült is távol tartani a vírust (13000 tesztből 128 lett pozitív az első hónapokban), miközben más üzemek erősen érintettek voltak, Hogy mi lehet a mostani eset oka, azt óriási erőkkel vizsgálják, és persze tesztelnek folyamatosan,

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Színes őszi immunerősítők

Elődeink a gyógyuláshoz, szépüléshez vagy éppen a főzéshez is gyakran hívták segítségül a természet gazdag kincsestárát, ami máig kíméletes és olcsó megoldás. Az őszi, színesedő erdőben tett kiránduláskor is sokféle immunerősítő termésre bukkanhatunk.

A svájci csokoládégyárnak is bevételkiesést okozott a pandémia

A koronavírus-járvány 2020-ban rányomta a bélyegét Lindt & Sprüngli csokoládémanufaktúra eladásaira. A tavalyi év első felében több mint 6%-os csökkenés történt az értékesítésben, melyhez az utazási és egyéb járványügyi korlátozások nagymértékben hozzájárultak.

Egy ágyban az ellenséggel - Miért háziasítottuk a farkast?

Abból a perspektívából nézve, hogy az ember miért éppen olyan állatot háziasított először, ami drága, nehezen hozzáférhető húst eszik, rejtély. A háziasítás megtörténte után, az ember a kutya őseit, vagyis a farkast, mint potenciális vetélytársat, kiirtotta környezetéből. Ezért a farkasoknak a zord, viszontagságos időjárású hegyekbe kellett visszahúzódniuk.

Földimogyoró – hazai nemesítésből

A földimogyoró termesztése új korszakot nyithat a hazai mezőgazdaságban. Homokos területeken már sikerrel vizsgázott a növény, 2 tonnás hektáronkénti terméssel számolnak a zákányszéki gazdák. A Balla Zoltán által nemesített földimogyorók 2021-ben államilag elismert fajtává válhatnak.

Az e-tejkereskedelem trónjára tör az Arla Európában

Az Arla célja, hogy a tejágazat e-kereskedelmi vezetője legyen Európában. Terveik szerint a következő öt évben megdupláznák eladásaikat az online platformon keresztül, mely 600 millió eurót jelentene. Dániában, Svédországban, az Egyesült Királyságban, Németországban, Belgiumban, Luxemburgban és Hollandiában 9700 tejtermelő közös tulajdonosa az Arla-nak.

Az gazdák megélhetése a tét - történelmi méretű tüntetés Indiában

Az indiai kormány újra tárgyalásokat folytat az Új-Delhiben állomásozó több tízezer tüntetőből álló tömeg vezetőivel. Majd 2 hónapja tartanak a tüntetések Új-Delhiben, miután a kormány a gazdák megélhetését veszélyeztető új agrártörvényeket fogadott el.

Banános dobozokban csempészik a kábítószert Európába - tavaly 48 tonna kokaint foglaltak le

Tavaly összesen 48 tonna kokaint találtak a vámosok a holland kikötőkben és reptereken. Ez a mennyiség az egy évvel korábbi rekordmennyiséget is túlszárnyalta.

Urban jungle - Házhoz szállítják a dísznövényeket

Urban jungle, urban gardening, plantlove, plantparents… csupán néhány új kifejezés, amelyek, még ha nem is kerültek át a köznyelvbe, az újdonságokra nyitott fiatalabb nemzedék által előszeretettel alkalmazott címkék lettek a Facebookon és az Instagramon. Az utóbbi években érzékelhetően megnőtt a növények, különösen a szobanövények népszerűsége.

Hiába a megállapodás az EU-val, jelentősen drágul Nagy-Britanniában a zöldség

A brexit miatt becslésük szerint 55 millió eurós pluszköltség terheli Nagy-Britannia frissáruforgalmát, áll a Freshfel Europe közleményében. Az Európai Unióval kötött kereskedelmi és együttműködési megállapodás szerint a friss áruk továbbra is vám és kvóták nélkül kelhetnek át a csatornán, ami a uniós termelők helyzetét erősíti, de az adminisztráció és a várható ellenőrzések megdrágítják a szállítást.

Maszkok milliárdjai az óceánokban

Tavaly összesen 52 milliárd polipropilén eldobható maszkot gyártottak a világon. Becslések szerint ebből 1,56 milliárd arcmaszk már az óceánokat szennyezi.