Huszonnyolc ember válaszolt a rögtönzött felmérésben, ahol ebben az esetben nem kérdeztünk mást, mint hogy kipróbálná-e az illető a tenyésztett húst. Nem kellett indokolnia senkinek sem a választ, bár volt, aki ezt kéretlenül is megtette, így
előkerültek azok a megfontolások, illetve félelmek is, amelyeket a fogyasztók világszerte megfogalmaznak ezzel az élelmiszerrel kapcsolatosan.
Kollégáink közül a legtöbben – a növénytermesztők is – tisztában voltak azzal, hogy mi is az a termesztett hús, a többieknek röviden elmagyaráztuk: egy állati sejtet enzimekkel és más hozzávalókkal teli tartályba tesznek, és az egy sejtből hús (vagyis izom- és zsírszövet keveréke) növekszik.
A 28 emberből tizenöten kipróbálnák, volt, aki azt kérdezte, mikor. Húsimádó tördelő kollégánk egyenesen azt mondta, hogy ha jó az íze, őt nem érdekli, hogy vágóállatból származik vagy tartályban növesztették a húst. Két igazán kalandvágyó kolléga akadt: egyikük visszakérdezett, hogy mikor, a másik pedig az egyik vegetáriánus kolléganő volt, aki azt mondta, ha enne húst, biztosan kipróbálná.
Tizenegyen kategorikusan elutasították, bár az egyikük megjegyezte,
– tette még hozzá.
Egy kolléganő azt nem tudott dönteni, de nem zárta ki, hogy kiróbálná „ha tudnám biztosan, hogy nem káros” – tette még hozzá. Az egyik „abszolútteljesmértékbennaná” választ adó kolléga ugyan viccesen jegyezte meg, hogy ipari termelés mindenek felett, de egyébként szerinte meg lenne a helye a húspalettán: