A vadkomlót (Humulus lupulus) a kertészek úgy kezelik, mint a gondozott ágyások közé betolakodó gyomnövényt – küzdenek ellene. 
Különösen a fiatal fehér hajtásokat, amelyek megjelenésükben a miniatűr fehér spárgára hasonlítanak.
Gasztronómiai szempontból kétféle komlóhajtás létezik, amelyeket zöld és fehér fajtákra osztanak.
A fehér hajtásokat nehezebb betakarítani, ezért drágábbak, és ezekért a németek, belgák és hollandok
akár 1000 eurót is hajlandóak kilójáért fizetni.
A fehér komlóhajtások szüreteléséhez elég korán, tavasszal kell kezdeni, amikor a hó még csak elolvadt, és a talajból a levél- és talajréteg alól kilógó első fényes, szinte fehér komlóhajtásokat találjuk. Ez a világ egyik legdrágább zöldségféléje, amelyet küzdelmes munkával lehet szüretelni, de az ínyencek garantálják, hogy megéri a fáradságot, illetve a borsos árat.
A zöld komlóhajtások, ezek a növény fejlettebb hajtásai, amelyekkel nem ritkán találkozhatunk a kertekben, ahol gyomként kezeljük őket, vagy a réteken, ahol vadul kanyarognak más növények között, gyakran fákra kúszva. Ezeket a hajtásokat tavasszal, márciusban, áprilisban lehet a legjobban betakarítani, de néha még májusban is lehet szüretelni. 
Van-e a komlócsírának valamilyen egyedi íze? Egyesek szerint igen, mások szerint egyáltalán nincs. A kifinomult ínyencek szerint a hajtások – színüktől is függően – olyan ízűek, mint a spárga, a dió vagy a kelkáposzta.
Abban azonban mindenki egyetért, hogy a világ legdrágább zöldségét szedés után a lehető leghamarabb érdemes elfogyasztani. A csírák ugyanis hamar elveszítik ízüket és frissességüket.
A franciák, akik kedvelik a komlóhajtásokat, általában tejszínes mártással és buggyantott tojással körítve fogyasztják.
