Június első hétvégéjén a Budatétényi Rózsakertben megrendezett rózsafesztiválon szakmai előadások is elhangzottak, a különleges rózsák világába Boronkay Gábor rózsakutató, a MATE munkatársa kalauzolta el az érdeklődőket. Előadásában emlékeztetett, hogy a középkori Európában a legelterjedtebb rózsa az élénk színű Rosa gallica, valamint Nyugat-Európa „parasztrózsája”, a Rosa officinalis (patikárius rózsa) volt. Ez utóbbit fűszernek, rózsabornak, rózsaecetnek és sütemények ízesítésére használták már évszázadokkal korábban. Később jelent meg Európában a keletről származó őszi damaszkuszi rózsa, amely illatos virágait évente akár többször is hozza. E két utóbbi típus hibridje a Portland-rózsa, amely az 1800-as évek elején terjedt el Európa-szerte.
A Portland-rózsa, a kínai rózsa és a Bourbon-rózsa hibridjeként jött létre az ún. remontáns rózsa a klasszikus európai rózsakultúra és rózsanemesítés egyik meghatározó mérföldköveként. Mindeközben Kelet-Ázsiában, elsősorban Kínában két különböző típusú rózsa, a R. chinensis (kínai rózsa) és a R. odorata gigantea (óriás rózsa) keresztezésével megszülettek az első tearózsák. Ezek az értékes színű, hosszan nyíló, nagy, csillag alakú virágok lettek a mai virágboltban kapható vágott rózsa „ősei”.
Igazi nagy változást, új fejezetet nyitott a rózsafajták történetében, amikor 1867-ben a robosztus, erőteljes növekedésű, fagytűrő, illatos európai rózsákat keresztezni tudták a nagyon szép alkatú, finom megjelenésű kínai tearózsákkal. Az így létrejött első teahibridek már rendelkeztek a modern rózsafajták minden jó tulajdonságával. Az elmúlt több mint 150 évben szinte követhetetlenül sok értékes fajta jelent meg, ezek közül a legérdekesebbeket, legkülönlegesebbeket emelte ki Boronkay Gábor.
Izgalmas ritkaságok
Úgy tartják, hogy a rózsa egyik legnagyobb hátránya a tüskés szár, ennek ellenére alig irányul nemesítési program tüskétlen rózsára.
Ugyanakkor közparkokban még előny is ugyanez, hiszen ez védi a növényt például a taposástól. A szinte teljesen tüske nélküli rózsák Franciaországban bukkantak elő első ízben, a Zephirine Drouhin fajta máig az egyetlen olyan rózsa, amin egy szál tüske sincs, de a Kew Gardens David Austin-nemesítésű angol rózsáinak egy része is tüskétlen. Harvey D. Davidson kaliforniai nemesítő kifejezetten tüskementességre nemesít, fajtáinak szárai csupaszok, lágy tapintásúak.
Az angol vagy romantikus rózsákat senkinek sem kell bemutatni, hihetetlenül népszerűek és változatosak ezek a típusok. David Austin Angliában, Wolverhamptonban kezdte a munkáját a saját faiskolájában, és az volt a célja, hogy a kínai rózsák által kiszorított régi, történelmi virágalakot visszahozza a közízlésbe. Keresztezéssel igyekezett kombinálni az illatos, telt, rozettás, széles virágú fajtákat a minél nagyobb színgazdagsággal és a dús, folytonos virágzással.
A nemesítő mintegy 120 fajtájából 43-at az Angol Királyi Kertészeti Társaság aranyéremmel díjazott.
A modern rózsanemesítés egyik kevésbé ismert, ám igen érdekes iránya az úgynevezett „fűszívű” rózsák létrehozása. Tulajdonképpen arról van szó, hogy a virág közepéből egy új hajtás fejlődik, amelyik zöld levélkéket hordoz, sőt akár egy második virágemelet is kialakulhat. Az irányzat nem teljesen új, mert az 1800-as években már ismert volt a jelenség. 2009-ben azonban a holland Olij Rozen nevű cég az IPM kiállításon mutatta be az általa nemesített rózsakülönlegességet, és egyből díjat szerzett vele. Kiderült, a virágkötők kedvelik a kissé furcsa megjelenésű virágformát, ezért hamar népszerűek és keresettek lettek a piacon. Azóta számos színváltozatban kapható, legnépszerűbb fajták a Red Eye, Caraluna, Grasshopper, Sweet Eye, Flash Eye, Rive Gouche.
Lehet-e fekete vagy kék?
A különleges színek előállítása mindig is célja volt a nemesítőknek, noha valószínűleg a ritka színű fajták létrejötte a véletleneknek is köszönhető. Például mindössze egyetlen okkersárga színű fajta ismert, ez a Honey Dijon.
A sötétbíbor ún. bársonyrózsák nemesítésénél régi történelmi fajtákhoz kellett visszanyúlni, amelyeket feltehetően már az 1500-as években ismertek, de valamiért feledésbe merültek. Ezekből a fajtákból tudták aztán a kétezres évek elején létrehozni a modern bársonyrózsákat, ilyen például a Purple
Splash, a Midnight Blue vagy a Forever Royal. A barnásvörös, tejeskávé színű rózsák is a ritkább típusok közé tartoznak. Ilyen a Spiced Coffee, a Striped Jocelyn vagy a Mokarosa. Legkülönlegesebb a Josephine vágórózsa, nagyon kényes, nagyon nehéz fenntartani.
Örök kérdés, hogy lesz-e valaha igazi fekete rózsa. A rózsakutató szerint nem lehet, ugyanis nincs fekete pigment a rózsákban. Ugyanakkor ha nagy koncentrációban jelenik meg a cianidin, akkor egészen sötét árnyalatúvá is válhat a rózsa. Ismert és egészen sötétbordó fajta a Taboo, de a legsötétebb vágórózsa a Meilland nemesítőház Black Baccara fajtája.
Az egyik ilyen az ún. Hulthemia (perzsa) árnyalat, ez az Irán és Afganisztán félsivatagi-sivatagi területein honos rózsa, a Rosa persica jellemzője, amely egyébként minden tekintetben különbözik az általában ismert rózsáktól. Erősen tüskézett, elfekvő típus, virága azonban unikális, mert a közepe egészen sötét bíborvörös, ez semmilyen más vadrózsára nem igaz. A nemesítők ezt a mintázatot szerették volna kerti rózsáknál viszontlátni. Azonban törekvésük sokáig kudarcba fulladt, mert a Rosa persica genetikailag és fiziológiailag is annyira távol áll a többi rózsától, hogy nem sikerült keresztezni semelyik fajtával. Végül hosszú próbálkozás után az 1980-as években jött össze, az akkor létrehozott négy fajtából csupán egy, a Tigris bizonyult termékenynek. Mára már számos színárnyalatban előfordul, a típus általánossá vált, a fajták szép fényes lombjuk, erőteljes, egészséges megjelenésük miatt kiskerti használatra is alkalmasak.
Mint mondta, napjainkban az érdeklődés a különlegességek felé fordult, ezért ezek a változatok egyre népszerűbbek. A csíkos rózsa azonban valójában egyáltalán nem modern találmány, mert a Rosa officinalisnak már az 1500-as években leírták egy természetes módon kialakult csíkos változatát, ez a Versicolor. Sokáig úgy tartották, hogy minden csíkos rózsa ennek az egyetlen fajtának az utódja, de ezt később megcáfolták. A csíkos fajtákból a francia típusok terjedtek el leginkább, ismert például a Maurice Utrillo, a Camille Pissarro és a Red Intuition.
A pettyes fajták többségét Griffith Buck nemesítette az Egyesült Államokban. A foltosság eredete ismeretlen, ugyanis a nemesítő eredetileg fagytűrő rózsákat szeretett volna létrehozni.
A tulipántól eltérően a mintázatok oka nem a vírusfertőzöttség, hanem a sejtcsoportok eltérő antociántartalma hozza létre a kontrasztot.
Ellentmondásos törekvés
Kék rózsát szintén mindenki szeretett volna nemesíteni. Belgium és Anglia kertészeti társaságai már 1840-ben összeálltak és komoly pénzösszeget ajánlottak fel annak a nemesítőnek, akinek először sikerül. Többen is próbálkoztak vele, ám kiderült, hogy hagyományos módszerekkel nem lehet kék rózsát előállítani. A nagy áttörés az 1980-as években következett be, és akkor még egyáltalán nem gondoltak a genetikailag módosított fajták ellentmondásos problémakörére. A Florigene, a Suntory, és a Csiro Plant Industry vállalatok összefogásával dolgoztak ki egy módszert, amelynek során az addigi lila színű rózsa cianidin és antocián festékanyagait delfinidinre cserélték, amely árvácska- és hollandnőszirom-fajtákból származott.
Nagy meglepetésre csekély érdeklődés mutatkozott iránta, 2010-ben mindössze 10 ezer tövet sikerült értékesíteni. Jelenleg Kolumbiában és Japánban kísérleti szinten termelik és fenntartják a fajtát, de kereskedelmi forgalomban már nem kapható.
A vágórózsák nemesítése teljesen önálló vonal, és annak során sokkal inkább gazdasági tényezők, a szálkihozatal, a vázatartósság, a vágás utáni kezelés, a tüskétlenség, a jó csomagolhatóság és szállíthatóság kap hangsúlyt. Ennek ellenére a vágott rózsánál is népszerűek a különleges színek. Nagy probléma azonban, hogy miközben akár nyolc évig is eltart a nemesítői munka, az évről évre megjelenő újdonságok mellett három-négy év alatt „elavul” és feledésbe merül egy-egy sikeres fajta. Az előadó kiemelte a legkülönlegesebb árnyalatú fajtákat, ilyen például az Abrakadabra vagy a Pitahaya. A vörös rózsák közül a Red Berlin és a First Red „tarolta le” a piacot, azonban az angol virágkereskedők szövetsége legutóbbi felmérése a Schreurs holland nemesítőház Red Naomi fajtáját nevezte meg a „legjobb” vörös rózsának megbízhatóság és minőség szempontjából.
